FTC: Köszönöm az aggódást, jól vagyok! – Franck Boli

2022.11.01. 14:25
null
Az ijedtség pillanatai (Fotó: Földi Imre)
„Köszönöm az aggódást, jól vagyok!” – üzente a szurkolóknak a kórházból Franck Boli, aki a ZTE elleni hétvégi bajnoki mérkőzés egyik fejpárbaja során eszméletét vesztette. A Ferencváros elefántcsontparti labdarúgóját hordágyon vitték le a játéktérről, de azóta szerencsére már jobban van – erről a fradi.hu alapján hétfőn lapunk is írt.

Mint beszámoltunk róla, Franck Boli kórházi CT-vizsgálata negatív lett, azonban az eszméletvesztése miatt 48 órára bent tartották megfigyelésre a játékost, aki – mint dr. Reha Gábor csapatorvos elmondta – az első félidőn kívül semmire sem emlékezett a ZTE elleni meccsből.

A játékostársak közül a csapatkapitány Dibusz Dénes és Tokmac Nguen vizitált a kórházban, Boli rajtuk keresztül üzent a szurkolóknak hétfőn: „Köszönöm az aggódást, jól vagyok!”

Az ütközés pillanatában Xavier Mercier és Pászka Lóránd volt a legközelebb Bolihoz, ők – a visszajátszásokból is látszott – tudták, mi a teendő: azonnal stabil oldalfekvésbe helyezték a sérült játékost, amíg a szakemberek megérkeztek.

„Nehéz pillanatok voltak, tudtam mit kell tenni, és szerencsére az orvosok is azonnal ott voltak. Azóta Franck már jobban van, és ez a lényeg” – idézi a fradi.hu Xavier Mercier-t, a csapat francia középpályását.

„A fejpárbaj után láttam, ahogyan Franck földet ért – ezek már Pászka Lóránd szavai. – Tudtam, hogy nagy a baj, mert voltam már hasonló helyzetben a pályán, láttam, ahogy egy csapattársam elveszti az eszméletét. Azonnal odarohantam, hogy lássam, nem nyelte-e le a nyelvét, de szerencsére ez nem történt meg, és közben az orvosok is megérkeztek.”

A klubhonlap a hírben beszámol arról is, hogy a játékosok – az FTC dolgozóival egyetemben – néhány napja különleges újraélesztés-oktatáson vettek részt, ahol megfigyelhették és megtanulták az ilyenkor szükséges segítségnyújtás módszertanát.

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
16 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43