FTC: Baráth vételára Laidouniénál is magasabb lehet

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.17. 10:06
null
Hajnal Tamás szerint a téli igazolások jó befektetést is jelenthetnek (Fotó: Nemzeti Sport)
Mint ismert, a téli átigazolási időszakban öt játékost igazolt a labdarúgó NB I-ben első helyen álló FTC, melyhez Myenty Abena, Owusu Kwabena, Nikolai Baden Frederiksen, Baráth Péter és Mehdi Boudjemaa csatlakozott. A klub sportigazgatója, Hajnal Tamás a fradi.hu-nak adott interjújában elmondta, sikeresnek ítélte a téli transzferidőszakot.

Hajnal Tamás elárulta, a katari világbajnokság miatt már november közepén megkezdődtek a transzferek, Myenty Abena és Owusu Kwabena ügye hosszúra nyúlt, ám mindkét labdarúgót sikerült megszereznie a magyar rekordbajnoknak.

„Azt gondolom, hogy sikeres transzferidőszakon vagyunk túl, amiben voltak nehézségek, de a posztokra azokat a típusú játékosokat tudtuk megszerezni, akiket szerettünk volna” – mondta a sportigazgató, hangsúlyozva, hogy Aissa Laidouni Union Berlinbe szerződésével újra egy topbajnokságba tudtak értékesíteni játékost.

Hajnal Tamás kitért rá, Abenát már azelőtt ismerték, hogy játszott volna a Slovan Bratislava elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn a zöld-fehérek ellen, míg Kwabena akkor került a látókörükbe, amikor a Qarabaggal játszottak.

„Onnantól kezdve kezdett a kapcsolat éles lenni, és sikerült meggyőzni őt is, hogy a Ferencváros megfelelő lépés számára. Mindkét játékos esetére igaz, hogy nem mi voltunk az egyedüli kérők, nagy konkurenciát kellett legyőznünk. Abena és Kwabena szerződése is lejárt volna a nyáron, így a kvalitásaikhoz képest kedvezőbb áron tudtuk megszerezni őket” – húzta alá Hajnal Tamás.

A téli átigazolási időszak hajrájában további három játékossal bővült a Ferencváros, hiszen Nikolai Baden Frederiksen, Baráth Péter és Mehdi Boudjemaa is érkezett, az új labdarúgók közül Abena a legidősebb a maga 28 évével.

„Myenty Abenát leszámítva még egy további eladás benne lehet bármelyikükben, így ők jó befektetést is jelenthetnek a klub számára” – emelte ki az FTC sportigazgatója, aki a magyar válogatott Baráth Péter szerződtetésének is nagyon örült.

„Régóta kapcsolatban voltunk a Debrecennel, de az ár, amit eddig kértek érte, nagyon magas volt. Most lehetőség nyílt egy olyan konstrukciót megteremteni, amelyben a kockázatot a mi részünkről alacsonyan tudjuk tartani, de érdekességképpen megjegyezném, hogy végleges vásárlás esetén így is például Aissa Laidouni vételi árához képest lényegesen magasabb összegről beszélünk. Bízom benne, hogy Peti tehetsége ki tud nálunk teljesedni, és meghatározó tagja tud lenni a Fradinak rövid, közép és hosszú távon is. Szerintem megvannak ehhez a képességei” – mondta Hajnal Tamás.

Az FTC utolsó szerzeménye a török Hataysportól megszerzett Mehdi Boudjemaa volt.

„A középpályán az egész tél folyamán próbáltunk reagálni Aissa Laidouni távozására. Nagyon sok tárgyalás folyt, melyek nem mindig vezettek eredményre különböző okok miatt. Mehdi játékát is régóta ismertük, követtük, a Hataysporral ráadásul jó kapcsolat alakult ki a múlt évben. Természetesen nagyon sajnáljuk, ami Törökországban és Szíriában történt, együttérzünk az emberekkel és a klubbal is, sok erőt kívánunk nekik, hogy talpra tudjanak állni. Ebben a helyzetben viszont nagyon gyorsan tudtunk reagálni, és lehetőség nyílt egy olyan játékost szerződtetni, aki tökéletesen belepasszol abba a profilba, amit mi kerestünk” – zárta szavait a sportigazgató.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Myenty Abena (suriname-i, Slovan Bratislava – Szlovákia), Owusu Kwabena (ghánai, Qarabag – Azerbajdzsán)
Kölcsönbe érkezők: Nikolai Baden Frederiksen (dán, Vitesse – Hollandia), Baráth Péter (DVSC), Simone Trimboli (olasz, Sampdoria – Olaszország, az NB III-as kerethez csatlakozott), Shadirac Chyreme (ghánai, EurAfrica FC – Ghána, az NB III-as kerethez csatlakozott), Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország)
Kölcsönből visszatérő: Fortune Bassey (nigériai, Viktoria Plzen – Csehország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Manner Balázs,
Radnóti Dániel István, Varga Zétény
Kiszemeltek: –
Távozók: Csontos Dominik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd, onnan ETO FC Győr), Aissa Laidouni (francia-tunéziai, Union Berlin – Németország), Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország, legutóbb kölcsönben NK Maribor – Szlovénia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Franck Boli (elefántcsontparti)

 

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
22 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
22 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
23 órája

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:45

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
2025.07.31. 10:30
Ezek is érdekelhetik