FTC: A BL a cél, de nem dőlünk a kardunkba, ha az El jön össze – Orosz Pál

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.04.21. 18:15
null
Orosz Pál az M1-nek nyilatkozott az FTC 32. bajnoki címének megszerzését követően (Fotó: Ripost/Szabolcs László)
A sorozatban harmadszor bajnok Ferencváros labdarúgócsapatának ismét a Bajnokok Ligája-csoportkör elérése a célja, de Orosz Pál vezérigazgató szerint akkor sem dőlnek a kardjukba, ha az Európa-liga főtáblája jön össze – közölte az MTI.

 

„Magyar klubnak nem evidencia, hogy ott van a BL csoportkörében, de ez a célunk. Tavaly ősszel a BL-ben mi voltunk a legalacsonyabb költségvetésű klub, ehhez képest megfelelően helytálltunk. A mi hátterünk sokkal inkább az Európa-ligára alkalmas, így akkor sem dőlünk a kardunkba, ha az El főtábláján szerepelhetünk” – fogalmazott az M1-nek adott szerdai interjújában Orosz Pál, aki immár több mint tíz éve, 2011 márciusa óta irányítja a futballcsapatot működtető gazdasági társaságot.

A sportvezető kifejtette, az előrelépést az jelentené, ha az együttes még tavasszal is szerepelhetne a nemzetközi porondon, de szerinte ahhoz, hogy a következő lépést megtegyék, sok mindennek kellene történnie. A közeljövőt illetően a nyári átigazolási tervekről egyelőre nem akart beszélni, de azt leszögezte, „arra nem kell gondolni, hogy óriási mozgások lesznek a keretben”.

Hozzátette, Szerhij Rebrov vezetőedzőnek további egy évig még érvényes szerződése van.

„Bajnokságot nyerni olyan folyamat, amelynek során vannak jobb és rosszabb periódusok. Nagy öröm, hogy saját stadionban a legnagyobb riválist legyőzve sikerült megszerezni a bajnoki címet. Ez óriási dolog a klub életében, mert legutóbb 1926 és 1928 között volt arra példa, hogy sorban három aranyérmet nyerjünk” – idézte az MTI Oroszt, aki megemlítette, hogy ötös sikerszériát legutóbb 1909 és 1913 között produkált a zöld-fehér együttes.

A Ferencváros kedden 3–0-ra legyőzte az Újpestet az OTP Bank Liga 30. fordulójában, ezzel megszerezte története 32. bajnoki címét.

Legfrissebb hírek

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
2026.03.18. 10:22

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Dmitrijeva 12 gólt dobott, az FTC kiütötte az Esztergomot a Magyar Kupából

Kézilabda
2026.03.12. 19:49

Ezúttal elmaradt a meglepetés, az újra élre álló FTC két góllal nyert Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 20:20

Sportország: Orosz Pál szerint a Ferencvárost nem a „magyarszabályra” építették

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 08:25

„Megpróbálunk újabb bravúrt elérni” – Orosz Pál az El-sorsolásról

Európa-liga
2026.02.27. 15:23
Ezek is érdekelhetik