Felkészülés: ötgólos meccset nyert Siófokon a Paks, a KTE harmadosztályú ellenfelet vert

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.23. 13:38
null
Ötgólos mérkőzést nyert Siófokon a Paks (Fotó: paksifc.hu)
Hátrányból győzte le 3–2-re a másodosztályú Siófokot felkészülési mérkőzésen az NB I-es Paksi FC, a szintén élvonalbeli Kecskeméti TE hazai pályán 4–0-ra verte meg a harmadosztályú Ceglédet, a Mezőkövesd pedig kétszer hatvan perces mérkőzésen múlta felül 4–3-ra az NB II-es Kazincbarcikát.

A válogatott szünetben Siófokon játszott edzőmérkőzést a Waltner Róbert által irányított Paksi FC. Az elmúlt hetekben sérülésektől tizedelt tolnaiak a 35. percben Dénes Csanád góljával ugyan hátrányba kerültek, de három perccel később Gyurkits Gergő révén egyenlítettek. A második félidő elején pedig a nyáron visszatérő Hahn János góljával fordított a Paks, ám újabb néhány perccel később Makrai Gábor góljával a Siófok is egyenlíteni tudott. Más kérdés, hogy ez sem tartott sokáig, hiszen az 58. percben a Gyirmótról szerződtetett Varga Barnabás állította be az NB I-es csapat 3–2-es sikerét.

„Kiváló edzőmérkőzést játszottunk, jól futballoztak a fiúk. Több helyzetet is kialakítottunk, és még nagyobb arányban is győzhettünk volna. Sajnos lehetőségeink nagyja kimaradt, de háromszor így is bevettük a Siófok kapuját. Bosszant Vas Gábor sérülése, nagyon nem jött jókor, meglátjuk, mennyit kell majd kihagynia. Jól játszottunk, a találkozó összességében maximálisan elérte a célját” – értékelte az edzőmérkőzést Waltner Róbert, a Paksi FC vezetőedzője a klub honlapján.

Az NB I új idényét újonc létére remekül kezdő Kecskemét a harmadosztályú Ceglédi VSE-t látta vendégül a Széktói Stadionban. Az első perctől kezdve az élvonalbeli csapat akarata érvényesült és Szabó István együttese a játékrész derekán Banó-Szabó Bence révén szerzett vezetést, majd három perccel később Tóth Barna duplázta azt meg.

A fordulás után Uros Djuranovics öt méterről, fordulásból lőtt szép gólt a ceglédi kapuba, aztán a hajrában a helyzetek sorát kidolgozó hazaiaktól Djuranovics egy kipattanót vágott be, kialakítva ezzel a Kecskemét 4–0-s sikerét.

„Volt egy elképzelésünk erre a kéthetes ciklusra, aminek része volt egy alkalmazott taktika is a Ferencváros ellen. Ezt úgymond élesben nem tudtuk kipróbálni, mert a végén annak is örülhettünk, hogy egyáltalán a Cegléddel játszhattunk, amit ezúton is köszönünk ellenfelünknek. Természetesen egy NB III-as csapat ellen nem állhatunk be védekezni, így felmentünk magas presszingbe, próbáltunk labdát szerezni, törekedtünk arra, hogy minél több támadást vezessünk, sok helyzetet alakítsunk ki. A srácok az összes edzésen, illetve ezen a mérkőzésen is bebizonyították, hogy nagyon komolyan készülnek az előttünk álló feladatokra. Cél volt, hogy a legtöbb játékosnak teljes meccs legyen a lábában, többen pedig majd az NB III-as gárdában is tudnak játszani vasárnap, így a terhelést meg tudtuk adni. Elégedett vagyok a heti munkával, mely szombaton egy regeneráló nappal zárul majd, annak kifejezetten örülök, hogy jelenleg nincs sérült futballistánk. A következő héten már készülünk a Ferencvárosra, illetve az év hátralévő meccseire” – értékelte a felkészülési találkozót Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője a klub honlapján.

A Mezőkövesd a másodosztályú Kazincbarcika ellen kétszer hatvan perces felkészülési mérkőzést játszott. A matyóföldiek a félidőben Cseri Tamás és Sztefan Drazsics góljával vezettek 2–1-re, majd a fordulás után Remzifaik Szelmani és Bobál Gergely is betalált, Kuttor Attila együttese pedig 4–3-ra győzte le a Kazincbarcikát.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
BFC Siófok (NB II)–Paksi FC 2–3 (1–1)
Paksi FC:
Nagy G. (Rácz G., a szünetben) – Kinyik, Lenzsér (Volter, 73.), Szélpál, Osváth – Vas (Tamás O., 43.), Gyurkits, Balogh B. – Hahn, Varga B. (Szekszárdi, 73.), Szabó B. (Görög, 73.)
Vezetőedző: Waltner Róbert
Gól: Dénes (35.), Makrai (56.), ill. Gyurkits (38.), Hahn (52.), Varga B. (58.)

Kecskeméti TE–Ceglédi VSE (NB III) 4–0 (2–0)
KTE:
Varga B. – Katona M., Szabó A., Belényesi, Szalai, Zeke – Vágó, Nagy K., Banó-Szabó – Tóth B., Szuhodovszki.
Csere:
Varga Á., Pejovics, Sági, Djuranovics, Grünvald
Gól:
Banó-Szabó, Tóth B., Djuranovics 2

Mezőkövesd Zsóry FC–Kolorcity Kazincbarcika (NB II) 4–3 (2–1) –2x60 perces mérkőzés
A Mezőkövesd gólszerzői:
Cseri, Drazsics, Szelmani, Bobál G.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik