Felkészülés: Messi 2-0-s vereséggel mutatkozott be az MTK-ban

Vágólapra másolva!
2012.06.19. 23:26
Az MTK labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 2–0-s vereséget szenvedett a Nitrától az agárdi Sándor Károly Akadémián edzőpályáján – tájékoztatott róla az mtkhungaria.hu.

Az MTK honlapjának beszámolója szerint visszatért a fővárosiakhoz Hidvégi Sándor, aki rögtön a kezdőcsapatban kapott helyet a nagy meleg miatt a délutáni időpontról estére halasztott találkozón.

Az MTK Hegedüs – Nagy T., Vukmir, Kelemen, Hidvégi – Zsidai, Nikházi, Kanta J. – Csiki, Tischler, Rácz felállásban kezdett, és a tudósítás szerint az első félidő kiegyenlített játékot hozott, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Garami József csapata több ígéretes támadást is vezetett, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, míg az ellenfél egy bal oldali támadást követő fejes góllal vezetést szerzett.

A második félidőre átalakította csapatát Garami mester, a fővárosiak Groppioni – Poór, Wolfe, Tóth F., Deutsch – Macura, Hajdú Á. – Könyves, Lázok, Balajti és Vass összetételben léptek pályára. Könyves Norbert kiugrásai veszélyt is jelentettek, de mindkét alkalommal hárított a kapus. A folytatásban pályára lépett Messi is: az 1993-as születésű kameruni játékos az elmúlt fél évet Agárdon töltötte, és Garami Józsefnek is megmutathatta, hogy mit tud.

A mérkőzés végén a Nitra újabb gólt szerzett, ezúttal is fejes után, így végül 2–0-ra megnyerte az összecsapást.

FELKÉSZÜLÉS
MTK Budapest–Nitra (szlovák) 0–2
Austria Wien (osztrák)–Podbrezova (szlovák) 4–1
First Vienna (osztrák)–Kubany Krasznodar (orosz) 0–3
IFK Göteborg (svéd)–Örgryte (svéd) 5–0
Wil (svájci)–Thun (svájci) 2–3
Zilina (szlovák)–Ceské Budejovice (cseh) 3–0
FC Zürich (svájci)–Winterthur (svájci) 1–3
Csernomorec Odessza (ukrán)–Nistru (moldovai) 3–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik