Felkészülés: két góllal legyőzte az albán negyediket a Honvéd

Vágólapra másolva!
2020.01.15. 17:43
A törökországi Antalyában edzőtáborozó Budapest Honvéd a második felkészülési mérkőzését játszotta, s a Gaziantep ellen 1–0-ra elvesztett találkozó után három nappal az albán élvonal negyedik helyén álló Partizani Tirana ellen megszülettek a csapat idei első góljai, egyben első győzelme is.

A Honvéd kezdte valamivel aktívabban a meccset, s a kispestiek állandósult fölénye a félidő hajrájában góllá érett: Davide Lanzafame tekert szabadrúgásból az albánok kapujába.

A kispestiek idei első találata után a második félidőben bő negyedóra játékot követően jött a második. Lanzafame ezúttal előkészítőként jeleskedett, beadása után az öt perccel korábban pályára lépő Cipf Dominik lőtte a kapuba a labdát.

A csapat legközelebb pénteken, a horvát élvonalban szereplő Hajduk Split ellen lép pályára, majd január 19-én érkezik haza az edzőtáborból.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–Partizani Tirana (albán I. o.) 2–0 (1–0)
Bp. Honvéd:
Berla (Megyeri G., 52.) – Ikenne-King (Kukoc, 52.), Batik, Kamber (Niba, 52.), Lovric (Kálnoki-Kis, 52.), Uzoma – Banó-Szabó (Irimiás, 78.), Kesztyűs (Török, 82.), Aliji – Lanzafame (László, 66.), Moutari (Cipf, 57.). Vezetőedző: Giuseppe Sannino.
Gólszerző:
Lanzafame (36.), Cipf (62.)
Forrás: honvedfc.hu

A BP. HONVÉD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

A felkészülés kezdete:
január 3.
Edzőtábor:január 10–19., Antalya (Törökország)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 12., vasárnap:
Bp. Honvéd–Gaziantep FK (török I. o.) 0–1
Január 15., szerda: Bp. Honvéd–Partizani Tirana (albán I. o.) 2–0 (Lanzafame, Cipf)
Január 17., péntek: Bp. Honvéd–Hajduk Split (horvát I. o.)

Legfrissebb hírek

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 00:07

Hazai pályán botlott a Honvéd, tovább nőtt az élen álló Vasas előnye

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:59

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Az utolsó percben jött a hazai dráma, Soroksáron is nyert a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 18:53

Futsal Eb-felkészülés: a litvánokkal játszik edzőmeccseket a válogatott

Magyar válogatott
2025.10.30. 15:19

Női futball: idegenben nyertünk a szlovákok ellen felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.10.28. 18:09

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50
Ezek is érdekelhetik