Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

J. Á.J. Á.
2026.08.09. 07:38
null
Borbély Balázsék ünnepként fogták fel a Real Madrid elleni találkozót (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint ismert, a Real Madrid felkészülési mérkőzésen 2–1-re nyert szombat este a Ferencváros vendégeként. A találkozó után a budapestiek részéről Dibusz Dénes kapus és Borbély Balázs vezetőedző értékelt.

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa a sajtótájékoztatón így értékelt: „Egy nagyobb védést kellett bemutatnom Endrick helyzeténél. Egy jó összjáték után meg tudták bontani a védelmet és bekerültek a tizenhatoson belülre, igyekeztem közel kerülni Endrickhez, aki ballal próbálta átbökni felettem a labdát, de a jobb kezemben elakadt, majd sikerült összeszednem. Összességében jól megszűrtük a madridiak támadásait, nemigen tudták pontosan befejezni az akciókat. Sajnálom, hogy az első félidő végén egy szöglet után előnybe kerültek, de teljesen rendben volt ez a teljesítmény. Mindkét csapat profin játszotta végig a meccset, volt egy-két keményebb  belépő, de mindegyik a labdára irányult, nem volt durvaság. Mi is és a Real Madrid is elérte a célját, nagy öröm volt pályára lépni, bízom benne, hogy a szurkolóinknak is nagy élményt jelentett ez a mérkőzés.”

„Taktikailag nem mentünk bele mélyebben a dolgokba, inkább úgy fogtuk fel, hogy legyen ünnep ez a nap. Építkezünk, próbáljuk kialakítani a saját stílusunkat, ami nem mindig sikerül még, vannak jobb meccseink és periódusaink. Rengeteg pozitívumot láttam, volt olyan időszak, amikor irányítottuk a meccset, a játékosok kreatívan és önbizalommal telve játszottak. Örülök annak, hogy Nagy Ádám ismét játszott egy félidőt és annak is, hogy Naby Keita sérülést követően visszatért – jó volt újra látni. Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani, José Mourinho munkáját nagyra becsülöm. Természetesen akadtak hibák is, elemezzük a meccset, és szeretnénk kijavítani a hibákat. Ez a teljesítmény nagy önbizalmat adhat a csütörtöki, Górnik Zabrze elleni Európa-liga-visszavágóra is” – vélte Borbély Balázs, a Ferencváros vezetőedzője a sajtótájékoztatón.

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Rivas fejelt a kapuba az első játékrész hajrájában, majd szünet után Espi növelte az előnyt, hazai részről Kodro volt eredményes.

 

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ferencváros–Real Madrid (spanyol) 1–2 (0–1)
Budapest, Groupama Aréna, 20 097 néző. Vezette: Berke
Ferencváros: Dibusz (Varga Á., a szünetben) – Osváth (Nagy O., a szünetben), M. Gómez (Raemaekers, a szünetben), Zohoré (Lakatos Cs., 79.), Cadu (O'Dowda, a szünetben) – Rommens (Nagy Á., a szünetben), Kanikovszki (Corbu, a szünetben; N. Keita, 70.) – Csirkovics (Zachariassen, a szünetben; Szabó Sz., 79.), Arzani (Levi, a szünetben; Bagi, 79.), Varga Z. (Yusuf, a szünetben; Szevikjan, 79.) – Joseph (Kodro, a szünetben; Lisztes, 70.). Vezetőedző: Borbély Balázs
Real Madrid: Lunyin – Dumfries (Alexander-Arnold, a szünetben), M. Rivas (Huijsen, a szünetben), J. Martínez (Rüdiger, a szünetben), Carreras (L. Fati, 82.) – Valverde (Lacosta, 86.), Camavinga (Espí, a szünetben) – B. Díaz (Bernardo Silva, a szünetben), Güler, Ciria (Vinícius Junior, a szünetben) – Endrick (Cestero, 64.). Vezetőedző: José Mourinho
Gólszerző: Kodro (57.), ill. M. Rivas (41.), Espí (49.)
Sárga lap: Szabó Sz. (89.), ill. Alexander-Arnold (90.)

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
13 perce

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
14 órája

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
17 órája

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
21 órája

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
22 órája

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
23 órája

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:38

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:41