Edzősors: Remélem, hamarosan megtalál egy lehetőség – Waltner

2023.10.04. 19:05
null
Kipihenten várja az új lehetőséget Waltner Róbert (Fotó: Árvai Károly)
Kipihenten várja az új lehetőséget Waltner Róbert, aki legutóbb a Paks együttesét irányította a labdarúgó élvonalban.

 

A 46 éves tréner az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, évek óta először tudott hosszabb időt a családjával tölteni, és bár amíg dolgozott, nem volt benne fáradtság, most azonban érezte, szüksége volt a feltöltődése.

„Remélem, hamarosan megtalál egy lehetőség” – jelentette ki Waltner Róbert, akit februárban menesztettek a Pakstól, korábban pedig a Zalaegerszeg, a Siófok és a Kaposvár kispadján is ült.

Elárulta, folyamatosan követi az első, a másod- és a harmadosztály küzdelmeit, hiszen „nem lehet tudni, honnan jön éppen felkérés”. Hozzátette, áprilisban volt már egy megkeresése, akkor azonban lelkileg még nem érezte magát felkészültnek.

Korábbi csapatairól szólva a tréner elmondta, a Paks nagyszerűen teljesít Bognár György irányítása alatt, a ZTE jelenlegi helyzetét viszont nagyon sajnálja, mert – mint azt megjegyezte – a város és a klub különleges helyet foglal el a szívében.

Legfrissebb hírek

A hajrában szerzett két góllal a Paks legyőzte idegenben a Vasast

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 15:10

Colley két percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Akadémia Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 21:26

Egy gól és más semmi – a Honvéd legyőzte a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 16:27

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 13:20

Válogatott támadót igazolt az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 16:23

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19

A Paks két góllal büntette a tehetetlen Újpestet

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 19:27

Schön Szabolcsnak elszakadt a keresztszalagja, hosszú kihagyás vár rá

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 12:59