Edzősors: a Nyíregyházi Egyetemen oktat Feczkó Tamás

Vágólapra másolva!
2021.09.24. 10:47
null
Feczkó Tamás legutóbb a DVTK vezetőedzője volt (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A Nyíregyházi Egyetemen lett óraadó tanár az előző idényben a DVTK labdarúgócsapatánál, az NB I-ben dolgozó edző, a tanári végzettséggel is rendelkező Feczkó Tamás.

A jelenlegi szemeszterben a Nyíregyházi Egyetem testnevelési tanszékén, a labdarúgóedzői alapképzésében oktat edzéselméletet a tavaly az NB I-ben, a DVTK vezetőedzőjeként dolgozó Feczkó Tamás.

„Amikor korábban utánpótlásedzőként dolgoztam, akkor általános iskolában, majd miután az NB III-ban, a Nagyecsed edzője lettem, középiskolában is tanítottam testnevelést és matematikát. Utóbbi még nagyobb kihívást is jelentett nekem, hogy minél több gyerekkel szerettessem meg a tantárgyat. Matematikából sok futballista magántanítványom is volt, akiket az érettségire való felkészülésben segítettem. A tanítás mindig közel állt hozzám, ezért is fogadtam el a Nyíregyházi Egyetem felkérését erre a fél évre, de csak heti egy napról van szó, így emellett edzőként is tudok dolgozni, ha érkezik megkeresés” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a hír kapcsán Feczkó Tamás.

A korábban a Balmazújvárost és az MTK-t is az élvonalba juttató, majd Diósgyőrben tevékenykedő szakember hangsúlyozta, hosszabb távon továbbra is maradna a futball és az edzői szakma gyakorlati oldalán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik