DVSC: távozik három légiós, köztük a téli „csúcsigazolás”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.29. 20:20
null
Szuk Hjun Dzsun csupán egy bajnoki gólt szerzett tavasszal (Fotó: Szabó Miklós)
A DVSC szerződést bontott a bosnyák Haris Handziccsal és a horvát kapussal, Ivan Kelavával, és távozik a dél-koreai Szuk Hjun Dzsun is – tudtuk meg a debreceni klub hivatalos honlapjáról.

 

Mindhárom játékos télen érkezett a DVSC-hez: Kelava egyetlen meccsen sem védett, Handzic 12 mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett, míg Szuk 13 bajnokin egyszer talált az ellenfél hálójába.

A 2.7 millió eurós értékű, a Portótól fél évre kölcsönvett dél-koreai légiós a Transfermarkt 2004–2005-ös szezontól vezetett adatai alapján papíron az NB I eddigi legértékesebb labdarúgójaként érkezett a télen.

Az utolsó, Diósgyőr elleni mérkőzésen egyikük sem kapott szerepet Herczeg Andrástól.

A Loki bejelentette azt is, hogy a 2014-ben érkező Aleksandar Jovanovic szerződést hosszabbított: a több poszton bevethető, nagy munkabírású bosnyák játékos plusz két évre írt alá.

A következő napokban további változások várhatók a keretben.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33