DVSC: elkészült a kézilabda- és a labdarúgócsapat közös brandje

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
2021.06.22. 14:46
null
A DVSC teljesen új brandet indít útjára (Fotó: dvsc.hu)
A DVSC egységes brandjének bevezetéséről sajtótájékoztatón számoltak be kedden, a Nagyerdei Stadionban a klub vezetői.

 

Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsának elnöke elmondta: az egységes és újból sikeres DVSC létrehozása hosszú, szisztematikus folyamat. Hozzátette, tavaly sokkolta őket a labdarúgócsapat élvonalból történt kiesése, de egy év elteltével a másodosztály bajnokaként sikerült visszajutniuk az NB I-be. A feljutással egy időben elkezdték a szervezeti átalakításokat is annak érdekében, hogy egy hatékonyan működő klub jöjjön létre.

Ábrók Zsolt ügyvezető kiemelte: az egységes DVSC kialakításához egységes brand és ahhoz kapcsolódó hívószavak, megjelenési formák kellenek, amihez profi szakemberek segítségét vették igénybe. Céljuk az volt, hogy a DVSC hagyományait, múltját, identitását figyelembe véve készüljön el az új arculat. Az is fontos cél volt, hogy Debrecen mint város jelenjen meg a brandben, egyértelművé téve azt, amit nemzetközi szerepléseken a DVSC négy betűje nem tudott megmutatni.

A DVSC kézilabda és labdarúgó utánpótlás csapatainak új címere (Fotó: dvsc.hu)
A DVSC kézilabda és labdarúgó utánpótlás csapatainak új címere (Fotó: dvsc.hu)

Kádár Gergely a marketingcég képviseletében elmondta: a két felnőtt csapat esetében labdarúgásban marad a háromszög, míg kézilabdában a kör alakú címer. A bemutatott embléma a labdarúgó-akadémia és a kézilabda-akadémia kötelékében mutatkozik be, azaz a két utánpótlásközpont brandjének egységesítése is elkezdődött.

Legfrissebb hírek

Nyíregyháza–Honvéd: az utolsó előtti játszik az utolsóval – egyelőre nincs gól

Labdarúgó NB I
42 perce

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
22 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.15. 20:02

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23