DVSC: a távozó szlovén visszatért korábbi sikereinek helyszínére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.23. 13:35
Dalibor Volas, az NB I-ben szereplő DVSC-Tevától távozó szlovén labdarúgó az NK Mariborhoz szerződött – adta hírül a szlovén első osztályú klub hivatalos honlapja.

Mint ismert, december 12-én a Loki bejelentette, hogy szerződést bontott Volassal. A csatár 2013-ban igazolt a Debrecenhez, amellyel az előző idényben bajnokságot nyert. Az ősszel kevés lehetőséget kapott, csupán öt NB I-es mérkőzésen lépett pályára.

Volas 2007 és 2010 között, illetve a 2011–2012-es idényben szerepelt a Mariborban, amellyel három bajnokságot, két kupát és egy szuperkupát nyert.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Dalibor Volas (szlovén, NK Maribor – Szlovénia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Rene Mihelic (szlovén, érdeklődnek iránta: Spezia – Olaszország, Eintracht Braunschweig – Németország)

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
23 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
Tegnap, 9:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik