Döntetlent játszott a Vidi a Lviv ellen

Vágólapra másolva!
2011.06.21. 21:00
null
Ausztriában már a Sturm elleni taktikát is gyakorolhatta a Videoton (fotó: vidi.hu)
Négy NB I-es csapat is külföldön játszott felkészülési mérkőzést kedden: a mérleg két döntetlen és két vereség. A bajnok Videoton az ukrán Karpati Lviv ellen végzett 1–1-re Ausztriában, akárcsak a Budapest Honvéd a Mattersburg ellen. Ugyancsak nyugati szomszédunknál lépett pályára az Újpest egy másik ukrán csapat, a Metalurh Doneck ellen, és szenvedett 2–0-s vereséget. A Siófok a szlovák Banská Bystricától kapott ki 1–0-ra, a Győr pedig odahaza győzte le két góllal a dunaszerdahelyi DAC együttesét.

 


VIDEOTON–KARPATI LVIV

PAULO SOUSA ELÉGEDETT
„Elégedett vagyok azzal az irammal, amit a játékosaink diktáltak ezen a találkozón. Nem volt könnyű mérkőzés, mert az ellenfél technikailag és fizikálisan is jól képzett játékosokból állt, látszott, hogy régóta együtt van a csapat. Örülök annak, ahogy a meccset kezdtük. Később néhány változtatás hatására a csapatunk lendülete kicsit visszaesett, de még akkor is jó játékra voltunk képesek, a mai teljesítményünkkel elégedettek lehetünk” – nyilatkozta Paulo Sousa a vidi.hu-nak a mérkőzés után.

A bajnokcsapat ellenfele, a Karpati Lviv az elmúlt szezonban az ötödik helyen végzett az ukrán pontvadászatban, így semmiképp sem lebecsülendő ellenfél, ráadásul az elmúlt idényben az Európa-liga csoportkörében edződött. A Videoton ezúttal már nem Olaszországban, hanem Ausztriában lépett pályára, Fulpmesben – tudósított róla a vidi.hu.

A Videoton hivatalos honlapjának szöveges tudósítása szerint az első helyzet a magyar bajnok előtt adódott a mérkőzésen, de André Alves lövése után védett a kapus. Az első félidőben többet birtokolták a labdát a piros-kékek, de gól nem született.

A második játékrész elején az ukrán együttes szerzett vezetést brazil légiósa, Leandrinho révén, a Vidi azonban néhány percen belül egyenlített Dusan Vasziljevics találatával. A szerb légiós remek csel után a kapus alatt talált a hálóba. 1–1

A folytatásban is némi mezőnyfölényben volt Paulo Sousa együttese, de az ukrán csapat előtt adódott nagy gólhelyzet, a vége ennek ellenére 1–1 lett.

MÉSZÖLY GÉZA:
MEGÉRTE LEKÖTNI A MECCSET
„Fontos kiemelni, hogy jó néhány játékosnak gyakorlatilag ez a mérkőzés volt a második edzése, gondolok itt az U21-es válogatott keretének tagjaira vagy éppen Fehér Csabára. Ellenfelünk három héttel és négy edzőmeccsel előrébb tart a munkában, amúgy nagyon gyors és labdabiztos csapatról van szó, amely a Paks ellen is jól futballozott. Nagyon örülök, hogy sikerült lekötni ezt a mérkőzést, mert a Metalurh azt a stílust követi, amelyet mi is, ráadásul remek talajon játszhattunk” – mondta a találkozó után az ujpestfc.hu-nak Mészöly Géza.
„Összességében jó mentalitással léptünk pályára és helytálltunk. Az első félidőben egységesebbek, a másodikban pedig gólveszélyesebbek voltunk. Nagyon sajnálom Popovics, Szabó Bence vagy Zamostny kimaradt lehetőségét. A munka csak most kezdődik igazán, szerdán két, csütörtökön három edzés következik. Azért három, mert olyan jó itt a levegő, hogy a reggeli előtt beiktatunk egy erdei futást, ezt kár kihagyni. A következő napokban komoly terhelést kapnak a játékosok, ezért játszott Takács Zolit és Fehér Csabát leszámítva mindenki csak egy félidőt.”

ÚJPEST–METALURH DONECK

Az ujpestfc.hu beszámolója szerint Ausztriában kifogástalan körülmények várták a csapatokat. A kezdeti „tapogatózás” után a Metalurh előtt adódtak lehetőségek, és a 31. percben egy jó beadás után közelről meg is született az ukrán vezető találat.

Mészöly Géza a szünetben tíz helyen is megváltoztatta kezdőcsapatát (csak Takács Zoltán maradt), sőt később Wilson sérülése miatt is váltani kényszerült (Fehér Csaba ismét pályára lépett a lila-fehér mezben), gólt szerezni azonban nem sikerült.

A hajrában az ukránok újabb találatukkal eldöntötték a mérkőzést: Újpest–Metalurh 0–2.

BP. HONVÉD–MATTERSBURG

A Budapest Honvéd 1–1-es döntetlent játszott a Mattersburg ellen Oberdorfban. A honvedfc.hu tudósítása szerint a találkozó 24. percében az osztrák csapat szerzett vezetést, amire nem sokkal később Sorin Botis válaszolt közelről.

A piros-feketék az első félidőben mezőnyfölényben játszottak, szünet után azonban fordult a kocka, a Mattersburg több helyzetet alakított, jobban játszott, ennek ellenére a Honvéd megnyerhette volna a találkozót, ám Christian Hervé Tchami lövése után a kapufára pattant a a labda.

A nagymartoni együttesben nem lépett pályára Waltner Róbert.

GYŐRI ETO–DAC

Kiváló időben eredményes futballt láthatott a Győri ETO–DAC felkészülési mérkőzésen a félezer néző. A találkozón végig a zöld-fehérek akarata érvényesült, a mérkőzés pedig már az első félidőben eldőlt, ugyanis Dudás Ádám előbb a Nikola Trajkovics által kiharcolt büntetőt értékesítette, majd Trajkovics jobb oldali beadását lőtte a hosszúról a hálóba.

A második félidőre mindkét edző lecserélte egész csapatát. A nézők egy Babics, Matus páros kiállítást is láthattak, valamint azt, hogy a győriek többet támadtak és megérdemelten győztek 2–0-ra a dunaszerdahelyiek ellen.

Június 29-én a Budapesti Honvéd vendégeként lép pályára a DAC.

 

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
VIDEOTON–KARPATI LVIV (UKRÁN) 1–1 (0–0)
ÚJPEST–METALURH DONECK (UKRÁN) 0–2 (0–1)
Tarcsafürdő (Ausztria), 50 néző
ÚJPEST, 1. félidő: Balajcza – Szokol, Litauszki, Takács Z., Pollák – Magos, Egerszegi, Balogh B., Barczi – Kabát, Lázár B. 2. félidő: Horváth T. – Széki, Wilson (Fehér Cs.), Takács Z., Nagy P. – Simon K., Üveges, Bognár I., Popovics –Zamostny, Szabó B.
Gólszerzők: Kazarjan, Mamutov
SIÓFOK–DUKLA BANSKÁ BYSTRICA 0–1 (0–0)
Ipolyság (Szlovákia), 1500 néző
SIÓFOK: 1. félidő: Milinte – Mogyorósi, Lengyel D., Fehér, Éles – Lattenstein, Tusori, Melczer, Sánta A. – Huszák, Farkas J. 2. félidő: Borszéki – Pécseli, Kiss Zs., Márton D., Éles – Varga F., Ludánszki, Horváth A., Melczer – Honma, Mursics
G: Kupcsik
MATTERSBURG (OSZTRÁK)–BP. HONVÉD 1–1 (1–1)
Oberdorf, 500 néző
BP. HONVÉD: Sánta (Kemenes, 46.) – Kostolani, Lovric (Debreceni, 46.), Botis, Novák (Hajdú, 46.) – Pötzl, Ndagno (Akassou, 46.), Ivancsics (Hidi, 61.), Tschami – Délczeg, Danilo (Brnovics, 46.)
G: Bürger (24.) ill. Botis (31.)
Győri ETODAC 2–0 (2–0)
Győr, 500 néző
Győr (1. félidő): Sztevanovics – Babics, Djordjevics, Sztanisics, Völgyi – Kiss, Pilibaitis, Trajkovics, Koltai – Simon, Dudás.
Győr (2. félidő): Molnár – Takács, Ceolin, Zámbó, Totadze – Szabó O.,Lamas, Tokody, Windecker – Dinjar, Alekszidze.
G: Dudás (30., 44.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik