nemzetisport.hu 2016.07.15 08:35 Frissítve: 2016.07.15 09:47

Diósgyőr: Fontos, hogy itt van türelem – Horváth Ferenc

Horváth Ferenc az előző csapata, a Videoton ellen mutatkozik be tétmérkőzésen a Diósgyőr kispadján. A szakember elmondta, korábbi klubjával ellentétben a piros-fehéreknél türelmet kap.

 

„Azért is jöttem Diósgyőrbe, mert találkozott az elképzelésünk. Itt a korábbiakkal ellentétben olyan klubhoz kerültem, amelynél nem azonnali elvárás a jó eredmény, hanem van türelem. Idő kell a sikerhez, két-három éven belül fel lehet építeni egy olyan csapatot, amely beszállhat a magyar bajnoki címért folyó versengésbe is – mondta Horváth Ferenc a klub honlapjának adott interjújában. – Ez nem azt jelenti, hogy fel fogjuk adni a meccseket, az apró sikerek már az elejétől kellenek. Csak olyan játékos fog pályára lépni, aki minden mérkőzést meg akar nyerni. Az akarattal nem lehet probléma.”

Horváth Ferenc az új légiósokról is beszélt.

„Murtaz Dausvili az én kérésemre érkezett, olyan védekező középpályás, amilyen nem volt a keretünkben. Nem mondom, hogy a fülén megállítja a labdát, de olyan akarattal küzd, annyira elszánt, hogy tökéletes példakép lehet a fiatalok számára. Többféle szerkezetben játszhatunk, jól alkalmazkodik – mondta Horváth. – Dejan Karan Kecskeméten nagyon meggyőzően játszott, ugyanezt várom el tőle itt is.”

A Diósgyőr Horváth Ferenc előző klubja, a Videoton ellen kezdi a bajnokságot, a vasárnap 18 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport közvetíti.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők: Murtaz Dausvili (grúz, Karpati Lviv – Ukrajna), Dejan Karan (szerb, szabadon igazolhatóként, legutóbb FK Tirana – Albánia), Lázár Pál (DVSC, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland (Haladás), Diego Vela (spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Szabó I Balázs, Oláh Bálint, Mahalek Marcell
Kiszemeltek: Makrai Gábor (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár) 
Távozók: Barczi Dávid (Videoton, szabadon igazolhatóként), Egerszegi Tamás (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Grumics Miroszlav (szerb-magyar, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Gyirmót), Manjrekar James (kanadai, Vasas), Koman Vladimir (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: FK Orenburg – Oroszország), Kovács Gábor (Paks, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novothny Soma (SSC Napoli – Olaszország)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Elek Ákos, Georges Henri Griffiths (elefántcsontparti)

2021.07.31 01:17:51

Labdarúgó NB I P. K.

NB I-ES RAJT. Az előző idény dobogósai közül a nyári forma alapján a címvédő várja a legjobb formában a nyitányt.

2021.07.30 22:27:23

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Lesz majd néhány ollózás, átemelés, kötény, okszizás...

2021.07.30 17:54:39

Labdarúgó NB I VAJDA GYÖRGY (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Öt sárga és egy piros lapot osztott ki a bíró a közel 100 percig tartó találkozón.

2021.07.30 17:11:07

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Soha rosszabb nyitányt, izgalmas, fordulatos mérkőzéssel indult a labdarúgó NB I új idénye!

2021.07.30 15:47:23

Labdarúgó NB I BORSOS LÁSZLÓ (összefoglaló), VÉGH JÁNOS (percről percre)

Hetedjére összejött a felcsútiaknak a győzelem • Egy korai gól döntötte el a finálét.