Debrecen: letették az új Nagyerdei Stadion alapkövét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.11. 12:43
null
A Nagyerdei Stadion látványterve (Fotó: dvsc.hu)
A kormány és a városvezetés, valamint a kivitelezők és a megrendelők képviselői csütörtökön letették az új Nagyerdei Stadion alapkövét Debrecenben.

Az eseményen a résztvevők mindegyike hangsúlyozta: az előzetes ütemterveknek megfelelően halad az építkezés, az anyagi és a szakmai háttér biztosított, így 2014 áprilisában át tudják majd adni a létesítményt.

A kivitelező konzorcium 11,45 milliárd forintos ajánlattal nyerte el a munkát. Január 29-én kezdték meg a régi létesítmény bontását, az alapkőletételig pedig elvégezték a 20 ezer néző befogadására alkalmas labdarúgó-stadion alapozási munkálatait és felállítottak 75 tartópillért.

Az eseményen a résztvevők mindegyike hangsúlyozta: az előzetes ütemterveknek megfelelően halad az építkezés, az anyagi és a szakmai háttér biztosított, így 2014 áprilisában át tudják majd adni a létesítményt.

Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára jó beruházásnak nevezte a fejlesztést és hangsúlyozta: „Debrecennek jár az új stadion." Emlékeztetett arra, hogy a sport mellett a kulturális és szabadidős tevékenységek központja is lesz a létesítmény.

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásért felelős kormánybiztos felidézte a projekt elmúlt másfél éves előkészítő fázisát, egyben reményét fejezte ki aziránt, hogy folytatódhatnak a létesítményfejlesztések.

Ezeket sorolva beszámolt a budapesti Tüskecsarnok befejezéséről, a Puskás Ferenc Stadion és környezete fejlesztéséről, olimpiai központok és uszodák, valamint a mátraházi edzőtábor megkezdett és tervezett fejújításáról.

„Világszintű eredményekhez szükség van ezekre a modern létesítményekre" – hangsúlyozta.

Szűcs Gyula, a kivitelező konzorcium vezető vállalata, a Hunép Zrt. vezérigazgatója közölte: két hét alatt bontották el a régi stadiont, az alapozást követően pedig jelenleg más munkák mellett a tartópillérek, a gerendák és a födémpanelek telepítése zajlik.

A terepen végzett munka mellett folyamatosan kötik az alapszerkezet kivitelezésére az alvállalkozói szerződéseket. Ehhez kapcsolódva aláhúzta: rendelkezésre áll a pénzügyi fedezet, így garantálják, hogy a beruházás a sajtóban nem a kifizetetlen alvállalkozókkal kapcsolatban szerepel majd.

Kósa Lajos polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy a stadion magyar emberek szellemi és fizikai teljesítményeként épül meg.

„Magyar mérnökök tervezik, magyar cégek a beszállítók és a kivitelezők, magyarok az építkezést végző munkások" – hangoztatta.

A kivitelező konzorcium 11.45 milliárd forintos ajánlattal nyerte el a munkát. Január 29-én kezdték meg a régi létesítmény bontását, az alapkőletételig pedig elvégezték a 20 ezer néző befogadására alkalmas labdarúgó-stadion alapozási munkálatait és felállítottak 75 tartópillért. Az építkezés során megújul a parkerdő teljes környezete is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik