A DVSC így mutatja be legújabb szerzeményét:
„A 31 éves, egykori U21-es válogatott középpályás elismerésre méltó karrierjét a Levante együttesében kezdte, majd hazájában játszott az Alavés és a Betis csapataiban is. 2018-ben a Cardiffhoz, majd később a Crystal Palace-hoz igazolt, tehát a La Liga után a Premier League-ben is megmutatta remek képességeit, gólt szerzett többek között a Manchester United, az Arsenal és a Chelsea ellen is. Anglia után visszatért Spanyolországba, a Betis, az Alaves és az Oviedo színeiben egyaránt emlékezetes mérkőzéseket játszott, legutóbb az Eldense gárdájában szerepelt.”
Víctor Camarasa 140 mérkőzést játszott a spanyol első osztályban, ezeken 8 gólt rúgott és 6 gólpasszt adott, míg a Premier League-ben 33 találkozón 4 gólpassz mellett 5 alkalommal volt eredményes.
A 2020–2021-es idény előtt súlyos térdsérülést szenvedett, emiatt a teljes évadot kihagyta. A Debrecenhez szabadon igazolható játékosként került.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Álex Bermejo (Alejandro „Álex” Bermejo Escribano, spanyol, SC Farense – Portugália, szabadon igazolhatóként), Julien Dacosta (Julien Joachim Dacosta Mendy, francia, FC Sochaux-Montbéliard – Franciaország), Erik Vázquez Granados (Real Madrid U19 – Spanyolország, legutóbb kölcsönben Girona U19), Adrián Guerrero (Adrián Guerrero Aguilar, spanyol, CD Tenerife – Spanyolország, szabadon igazolhatóként), Vjacseszlav Kulbacsuk (ukrán, FC Dziugas Telsiai – Litvánia), Fran Manzanara (Francisco Jesús López de la Manzanara Delgado, spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország), Josua Mejías (Josua Antonio Mejías García, venezuelai, Kallithea – Görögország, szabadon igazolhatóként), Víctor Camarasa (spanyol, Eldense – Spanyolország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Dejan Djokic (svájci, FC Sion – Svájc), Djordje Gordics (szerb, Lommel SK – Belgium; legutóbb kölcsönben NK Radomlje – Szlovénia), Komáromi György (NK Maribor – Szlovénia), Pape Sissoko (mali, Reims – Franciaország), Varga Ádám (Ferencvárosi TC)
Kölcsönből visszatértek: Batai Tamás (BVSC-Zugló), Engedi Márk (Tiszakécskei LC), Erdélyi Benedek (BVSC-Zugló), Gyenti Kristóf (Békéscsaba 1912 Előre), Kohut Máté (Békéscsaba 1912 Előre), David Nwachukwu (nigériai, BVSC-Zugló). Kooperációs kölcsön után (Mezőkövesd Zsóry): Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Hornyák Csaba, Vidnyánszky Mátyás
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bodnár Balázs, Regenyei Gergő, Szakál Dénes, Tercza Gergő
Kiszemeltek: –
Távozók: Henrik Rönlöff Castegren (svéd, IK Sirius – Svédország), Neven Djurasek (horvát, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Brandon Domingues (francia-portugál, Real Oviedo – Spanyolország), Ferenczi János (FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolhatóként), Gonda Suicsi (japán, szabadon igazolható), Kocsis Gergő (Videoton FC Fehérvár, szabadon igazolhatóként), Krisztijan Malinov (bolgár, szabadon igazolható), Megyeri Balázs (ETO FC, szabadon igazolhatóként), Jorgo Pëllumbi (albán, FC Drita – Koszovó, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Kaye Shedrac Daniel (nigériai, Karcagi SE), Vidnyánszky Mátyás (Mezőkövesd, ismét kölcsönbe). Kooperációs kölcsön (Karcagi SC): Engedi Márk, Kohut Máté, Sain Balázs Csaba
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Maurides (Maurides Roque Junior, brazil, FC St. Pauli – Németország, onnan Radomiak Radom – Lengyelország, végleg), Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –