N. PÁL JÓZSEF 2021.05.13 23:47 Frissítve: 2021.05.14 00:14

Csak körbe-körbe? – N. Pál József publicisztikája

 

Megint véget ért a labdarúgó NB I, megint lett bajnok, lettek kiesők, s megint voltak gyanúk, gyanúsítások, ahogy régóta szokás mifelénk (biztosan másutt is szokás, de nincs pontos információm erről). Ez utóbbi a végső fordulókat szokta belengeni makacs módon, hisz valamirevaló szurkoló azt, hogy „tiszta” volt az egész, nem hiszi, nem hiheti el – ha az ő csapata is kárvallott, különösen nem. Van, aki „látja”, mi történik, mert őt a szeme nem csapja be, mások nem is klasszikus bundáról beszélnek már, hanem arról, hogy „felülről” irányítják-szervezik az egészet, direkt „húzzák össze” a mezőny hátsó felét (ha már az elejét a Fradi fölénye miatt nem lehet), hogy a véghajrá izgalmasabb legyen. Mondanám, ha így volt, akkor hibáztak a szervezők, hisz az utolsó fordulóra nem jutott már izgalom.

Megvallom, a „bunda”, a megegyezéses meccs csak mint történeti-szociológiai jelenség érdekel valamennyire, a napjainkban játszott mérkőzésekre nézvést egyáltalán nem. Lehet, azért, mert a sport története foglalkoztat mindenekfelett, lehet, azért, mert – a nemzetközi összecsapások alkalmát kivéve – nem vagyok igazi szurkoló, lehet, azért, mert úgy vélem, ha a bunda gyanúján járna furtonfurt az eszem, megtébolyodnék, s „rémeket” látnék mindenütt. Mára bizonyítottnak tekinthető bundákról tudok persze bőven, ám ezeket egy históriai, mentalitástörténeti folyamat részeként tartom fontosaknak csupán.

Nekem emlékezetes példaként az 1976. június 16-án Zalaegerszegen játszott, a bajnoki címről – részben – döntő ZTE–FTC (1–3) találkozót említeném (a Fradinak győzni volt ajánlatos), amit előző esti érettségi bankettünk „eredményeként” beszerzett heveny másnaposságom miatt – zsebemben a jeggyel! – nem bírtam megtekinteni. No, ez bunda volt, de máig hiszem, hogy a Fradit egy pont hátránnyal követő Videoton sem bízta szegedi győzelmét teljesen a „véletlenre” akkor!

Szóval, arról, hogy a bajnokság végső fordulóiban (vagy előbb!) „irányított” volt-e ez vagy az a meccs, még kocsmában sem vagyok hajlandó vitázni, hisz se a gyanakvónak, se nekem nincs konkrét bizonyítékom semmire. Meg aztán: meglepő, irracionálisnak tetsző eredmények korábban is akadtak rendszerint, s lehet, hogy e találkozók is irányítottak voltak „valamiért”? Kit, kiket támogatnak „föntről” – kiszámítottan, fordulóról fordulóra? – számomra lehetetlen kikombinálni, noha azt, hogy a honi NB I mai struktúrája kialakulásának nyilvánvaló politikai összefüggései (is) vannak, jól tudom. Mégis állítom: az összes „meglepő” eredménynek logikus, racionális – mindent a központi akaratra visszavezető – magyarázata nem létezik, aki hiszi, hogy van, irracionális terepen bandukol.

S mert a futball a legtöbb kalkulálhatatlan elemet hordozó sportág talán, e javarészt szintén irracionalizmussal átszőtt, ám fölöttébb magabiztosnak tetsző vélekedéseknek a természete érdekel inkább. Miért hiszi makacsul a szurkoló, hogy a szeme nem csapja be (noha tudja, hogy számtalanszor „becsapta” már), s miért kezd egy-egy, számára logikátlan eredmény láttán a „kisördög” mocorogni benne, ha bizonyítani semmit sem képes, akkor is?

A válasz – alaphangon – roppant egyszerű. Épp azért, mert a szurkoló, az szurkoló, aki a maga imádott műfajára (a futballra) kívülről, tehát „nem szurkolói létből” ránézni képtelen. Mint az Einstein emlegette vak bogár, amely egy labdán mászkál körbe-körbe egész életében, s közben a maga terét végtelennek érzékeli törvényszerűen – így van ez. A legintenzívebb szeretet (odaadás, kötődés) a legnagyobb elfogultság, determináltság alkalma is, ez tudható, így ama vak bogarat léte terének viszonylagosságáról, egyben élete egyetlen, neki logikus értelmezési esélyének irracionalizmusáról meggyőzni nem lehet – de tán nem is kívánatos. A drukker maradjon olyannak, amilyen, hisz nélküle a futballnak (a sportnak) semmi értelme sincs!

A szurkoló (az igazi) egy a futballal, egy a csapatával – ez így van jól! –, számára minden csak a neki jutott látószögből nézvést értelmezhető. Eme szögből nézvést értelme kell, hogy legyen minden mozzanatnak, mert ha nincs, önnön identitását is veszélyben érzi. Magyarán: mindazt, amit lát – ha önazonosságával nem egyezik – nem képes racionális magyarázat nélkül elfogadni. E szurkoló a csonka értelmezést (ez nekem nem „kerek”, mondja) nem viseli el, „kerekséget” akar mindenáron, s hogy a történet azzá legyen, „kombinál” – mást nem tehet. Történeti ismeretét, ha van (ez életkorától függ általában), ehhez igazítja menthetetlenül, amit az épp zajló – neki „furcsa” – meccsekre is rávetíti aztán. Tudja, mert van „tapasztalata”, hogy ennek vagy annak nem így kellene történnie. Következésképp: amit lát, „nem hiszi el” (kiabálja is a lelátóról e fordulatot, NB I-től a megye háromig).

S van e törvénynek még egy sajátossága. A szurkoló, aki egy a történettel, s aki „eggyé lenni” vágyik csapatával, nagyon szeretné a misztikus uniót (a feloldódás csodáját) megélni a maga életében, nagyon kívánná a „belső körhöz” tartozónak tudni magát. Tudni azt, hogy az általa kapott hírek biztosak, hogy ő bennfentes, s ennek illúzióját például az összeállítás, az igazolási hírek vagy az eredmény „eltalálásával” véli bizonyíthatónak általában. Mi következik ebből?

Hát az, hogy vélekedését, „tudását” racionális érvvel megtörni nem lehet. Már az elmúlt heti jóslata kudarcára sem fog emlékezni igazán, újra meg fogja mondani a tutit, magabiztosan és rendületlenül. S ha jóslata nem jön be, gyanakszik, ha a gyanakvás ideje elkövetkezik – mondjuk az utolsó fordulókban, midőn gyakrabban születnek „váratlan” eredmények, ezt elismerem. (Legföljebb hozzáteszem: így volt ez futballunk dicsőbb korában, a hatvanas-hetvenes években, meg régebben is.) Azt, hogy a veszélyben lévő csapat összeszedheti erejét, a biztonságban lévő meg kevésbé van „élesre töltve” már, szintén nem szívesen hiszi el emberünk, így a magyar futballal, lebonyolítási rendjével, az ezt körüllengő érzelmi-pszichés állapotokkal – mindent fönt döntenek el! – szembeni, eleve elrendelt ellenérzéseit keserűség táplálta haragjával, „tapasztalatával” (nem csap be a szemem!), no meg a számára értelemmel bíró magyarázat igényével menten összeköti – s „gyanakodni” kezd.

Félreértés ne legyen. Nem állítom, hogy a hajrában (vagy előbb) ne létezhetnének megegyezéses (vagy „befolyásolt”) eredmények ma is, de hogy előre kikalkulált menetrend szerint zajlana az egész, nem hiszem. No meg bizonyítékom sincs semmire, ezért a történteket „kerekre” bűvölő magyarázat után sem nyomozok. Tudomásul veszem, hogy – miként a történelemben – rendre vannak részletek, amelyekre nincs, meglehet, nem is lesz pontos válaszunk. (Az így hallottam kezdetűek a „hiszem, mert hinni akarom” világába tartoznak általában.)

Fölfogásommal a vérbeli szurkoló nem megy persze semmire, s ha ad magára, nem is fogadhatja el. Mivel a magyar futball egykori világnagyságát – másutt nem tapasztalt mértékben – úgy veszítette el, hogy a nagyság emlékezete a lelkekben évtizedek után is megmaradt, a mámor (annak vágya) és a hisztéria (a reá való hajlam) dimenziója példátlanul széles e honban, így minden labdarúgással kapcsolatos jelenség érzelmekkel (szélsőséges érzelmekkel) dúsítottan determinált a hitekben, a hiedelmekben és az ítéletalkotásban is. S mert „az nem lehet, hogy annyi szív...”, ha már a költő mondta ezt, a szorongatottságból feltörő heroizmus hitével szeretne bízni a szurkoló (ezért „nem ereszti el” a játékot, s a játék sem őt), ám elég örömdózis híján – ami sosem elég! – folyvást becsapva érzi magát. Pontosabban: a becsapottság állandó gyanújának kísértete nem hagyja nyugton egy pillanatra sem, s fel is véli ismerni rögvest, ha futballunk szakmai, pszichés, mentalitásbéli gyarlóságainak – meg a totális erőátrendeződés honi következményeinek – a tanúja csupán a meccsen, akkor is.

S ez az, ami veszélyesebb. Mert ha a maradék józanság is elvész, önmagát csapja be a szurkoló, s az einsteini labdán fog mászkálni körbe-körbe egy életen át, vigasztalhatatlanul.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!  

2021.06.13 23:16:43

Labdarúgó NB I BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Olyan országban élünk, amelyben a klubtörténeti sikerek sem jelentik automatikusan azt, hogy a futballedző megtarthatja az állását és építheti tovább eredményesen, amit elkezdett.

2021.06.09 21:15:35

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Habitusához közelebb áll, hogy a bajnoki címért küzd.

2021.06.06 22:04:49

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Peter Stögert is tisztelem, esetében egyelőre csak az eredményei miatt tehetem.