S. B.
2023.06.02 14:43 Frissítve: 2023.06.02 17:28

NB I: az MTK-ban folytatja pályafutását Rácz Gergő

A Paks kapusa, Rácz Gergő a következő idénytől az MTK játékosa lesz.

 

Rácz Gergő az MTK-nál folytatja (Fotó: paks.hu)

Ráczot január 3-án a Paks már kölcsönadta az MTK-nak, azonban most a tolnai egyesület a hivatalos honlapján bejelentette, a 27 éves játékos véglegesen a kék-fehérekhez igazol. 

A kapus 2016 óta erősítette a paksiakat, mialatt 75 találkozón lépett pályára. A tavaszi szezonban tizenhatszor állhatott az MTK kapujába az NB II-ben, de jövőre már első ismét első osztályban védhet, hisz a fővárosiak kiharcolták a feljutást. 


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Hej Viktor (ukrajnai, Kisvárda), Rácz Gergő (Paksi FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Balázs József (Paksi FC), Biben Barnabás (Tiszakécske ), Kosznovszky Márk (Kozármisleny), Lehoczky Roland (Mezőkövesd), Varga Bence (Kecskeméti TE), Várkonyi Bence (Kozármisleny)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Bobál Dávid (Mezőkövesd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

2023.09.25 21:59:22

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az NB I-es tabella élén két feljutó csapat áll, az MTK Budapest és a DVTK.

2023.09.25 21:53:09

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Különleges az edzői lét. Leginkább azért, mert hiába csapatjáték a futball, a kispad embere egyéni versenyző. Mostanság főként, hiszen – kimondjuk vagy sem – hatalmas a kenyérharc a szakma mesterei között, nem mindegy, hogy a havi bevételem annyi, amennyi (sok), vagy a tartalékaimból kell élnem, ami szintén annyi, amennyi (nem kevés, de fogy), függően a »közös megegyezéssel« fordulattal kitüntetett pénzügyi tranzakciótól.

2023.09.24 22:21:57

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Bedobni egy nevet, amelynek hallatán mindenki homlokára csap...

2023.09.24 14:34:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Dejan Sztankovics és Mátyus János is most debütált új csapatával az NB I-ben, a címvédő örülhetett a végén.

2023.09.24 13:51:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Micsoda mérkőzés volt! Hat gól, büntetők, véleményes piros lap, VAR-vizsgálatok, potya gólok...

Ajánló beállításra vár