A Ferencváros kikapott az FC Timisoarától

Vágólapra másolva!
2010.07.15. 20:05
null
Csizmadiáék vereséget szenvedtek román riválisuktól (Fotó: Németh Ferenc - archív)
A Ferencváros 2–1-es vereséget szenvedett a román FC Timisoarától az ausztriai Gröbmingben rendezett felkészülési mérkőzésen.

Ötödik nyári felkészülési mérkőzésén sem győzött a Ferencváros: Prukner László együttese ezúttal a román élvonalban szereplő FC Timisoarától szenvedett vereséget.

A zöld-fehérek vezetőedzője a Vasek – Balog, Csizmadia, Tutorics, Junior – Sztanics, Józsi, Maróti, Andrezinho – Rósa – Heinz összeállításban küldte pályára a Ferencvárost, érdekesség, hogy két cseh játékos is helyet kapott a kezdőcsapatban.

A mérkőzés első félidejében a temesvári együttes volt aktívabb, de a Ferencváros stabilan védekezett, így gól nélkül ért véget a játékrész. A folytatásban azonban három perc alatt két gólt is kaptak a zöld-fehérek: előbb egy szögletet követően Magera fejelt a Fradi kapujába, majd a végig agilisan játszó Axente váltotta gólra Goga beadását.

Az utolsó tíz perchez közeledve Marek Heinz szépített, megszerezve ezzel a Ferencváros második nyári gólját (az elsőt Tóth Bence jegyezte az Otelul Galati ellen), azonban az első győzelemre tovább kell várniuk a zöld-fehér híveknek. Igaz, nem a felkészülési meccsek eredményei számítanak...

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FC TIMISOARA–FERENCVÁROS 2–1 (0–0)
Ausztria, Gröbming
A KEZDŐCSAPATOK
FC Timisoara: Pantilimon – Bonfim, Popovic, Cisovsky, Sandu – Alexa, Curtean, Vrsic, Tames – Axente, Goga.
Ferencváros: Vasek – Balog, Csizmadia, Tutorics, Junior – Sztanics, Józsi, Maróti, Andrezinho – Rósa – Heinz.
Gólszerző: Magera 66., Axente 69., ill. Heinz 79.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik