A Budafok értéket teremtene; négy légióst igazolt az MTK

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 15:13
null
Zsóri Dániel a felkészülési meccseken már négy gólt is szerzett (Fotó: Földi Imre)
A Nemzeti Sport Online-on a labdarúgó NB I 2020–2021-es idényét is a szokott módon, négyrészes sorozat keretében vezetjük fel. Fókuszban a felkészülési mérkőzések és a nyári átigazolások. Az első részben az NB II-ből feljutott, a nyáron a keretét jelentősen átalakító Budafokkal, a négy légióst szerződtető és mind a hét nyári felkészülési mérkőzését megnyerő MTK-val, valamint az előző idényt 10. helyen záró, két korábbi házi gólkirályát is elveszítő Paksi FC-vel foglalkozunk.

 

ESÉLYT ADNAK A BIZONYÍTÁSRA ZSÓRI DÁNIELÉKNEK – BUDAFOK

A Budafok a 2019–2020-as idény meglepetéscsapataként jutott fel az NB II-ből az élvonalba, azzal, hogy a 2. helyen állt, amikor márciusban félbeszakadt a tavaszi szezon és a szövetség befejezettnek nyilvánította a bajnokságot. Az NB I-ben újoncnak számító edző, Csizmadia Csaba majdnem egy csapatnyi új játékossal készülhetett az új idényre, de csak egyikük érkezett külföldről, a horvát Marko Iharos, de ő is rendelkezik magyar felmenővel. Más kérdés, hogy a horvát Slaven Belupótól jött jobbhátvéd a felkészülés során keresztszalag-szakadást szenvedett, meg kellett műteni, több hónapos kihagyás vár rá.

Iharos szerződtetésekor egyébként arról beszélt Oláh Lóránt sportigazgató, a klub számára fontos szempont, hogy értéket teremtsenek a magyar futball számára. Ebbe a koncepcióba jól illeszkedően olyan fiatalokat vettek kölcsön, akik nagy ígéretnek számítanak, de saját klubjuknál az NB I-ben várhatóan még kevés lehetőséget kaptak volna. Budafokon azonban az MTK-tól szerződtetett 21 éves kapus, Bese Balázs, a Puskás Akadémiától ismét kölcsönvett, 19 éves középpályás, Skribek Alen és a Fehérvárról érkezett, szintén 19 éves Puskás-díjas csatár, Zsóri Dániel is bizonyíthat. De ebbe a sorba tartozik az U21-es válogatott Szabó Máté is, aki tavaly nyáron érkezett Felcsútról, és az előző idényben nyolc gólt szerzett az NB II-ben.

A keret másik jelentős részét olyan futballisták alkotják, akik ugyan már rutinosnak számítanak, de különböző okok miatt a magyar élvonalban eddig nem tudtak meghatározó szerepet játszani. Ide tartozik a 2015-ös U20-as vb ezüstcipőse, az elmúlt években folyamatosan sérülésekkel bajlódó, 25 esztendős Mervó Bence; az olasz Inter és a milánói, városi rivális AC Milan volt labdarúgója, a 32 éves Filkor Attila vagy éppen a 29 éves Kovács Dávid, aki az előző idényben 26 bajnokin 15-ször volt eredményes a másodosztályban, amivel holtversenyben (a nyíregyházi Hornyák Marcell-lel) a góllövőlista élén zárt, miközben az NB I-ben korábban még sosem játszott.

A budafokiak már július elején felkészülési meccset játszottak, miután az NB II nem folytatódott a tavasszal, összesen kilenc találkozón léptek pályára, melyeken az alacsonyabb osztályú ellenfeleik közül a hatból ötöt legyőztek, csak az NB II-es Gyirmóttal ikszeltek, viszont az élvonalbeli ellenfelek közül az MTK-tól és a szlovén Kopertől is kikaptak 3–2-re.

Ami jó jel lehet a budafoki szurkolók számára, hogy Zsóri – aki a Fradi ellen 2019 februárjában ollózott gólja óta küzd a második NB I-es találatáért – a felkészülési időszakban már négy gólt is szerzett, Skribek pedig még többet, hatot. A Budafok célja egyértelmű: nem szeretnének úgy járni, mint a Kaposvár, amely az NB II meglepetéscsapatából az NB I-ben sima kieső lett. Az újonc az 1. fordulóban hazai pályán a Kisvárda ellen bizonyíthatja, hogy képes felnőni a feladathoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők:Marko Iharos(horvát, Slaven Belupo – Horvátország),Kovács Zoltán(ZTE FC, kölcsön után végleg),Lőrinczy Attila(Soroksár, szabadon igazolhatóként),Medgyes Sinan(szlovákiai, Budaörs),Oláh Bálint(Mezőkövesd, kölcsön után végleg),Takács Ronald(szabadon igazolhatóként, legutóbb Inter Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:Bese Balázs(MTK Budapest),Skribek AlenPuskás Akadémia),Zsóri Dániel(Mol Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:Gohér Gergő, Horváth Roland(Budaörs),Khiesz Kornél, Króner Martin(Pécsi MFC), Opavszky Balázs(III. Kerület), Veszelinov Vladimir(visszavonult)
Kölcsönbe távozók:Farkas Bálint(Érd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zsolnai Richárd(Diósgyőri VTK, onnan FC Ajka)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A BUDAFOK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:július 6–11., Lipót; július 15–29.,Kranjska Gora (Szlovénia)
Július 5., Halásztelek:Budafoki MTE–Pécsi MFC (NB II) 2–0(Kovács D., Szabó M.)
Július 8., Lipót:Budafoki MTE–Gyirmót FC Győr (NB II) 1–1(Ihrig-Farkas)
Július 11., Lipót:Budafoki MTE–ETO FC Győr (NB II) 2–0(Kulcsár K., Skribek)
Július 17.:Budafoki MTE–NK Roltek Dob (szlovén, II. o.) 5–1(Skribek 2, Zsóri, Ihrig-Farkas, Takács R.)
Július 21.:Budafoki MTE–MTK Budapest 2–3(Skribek, Zsóri)
Július 23.:Budafoki MTE–NK Jadran Dekani (szlovén, II.) 3–0(Lőrinczy, Takács R., Zsóri)
Július 25.:Budafoki MTE–NK Radomlje (szlovén, II.) 4–0(Soltész I., Skribek, Szabó M. – 11-esből, Kovács D.)
Július 27.:Budafoki MTE–FC Koper (szlovén) 2–3(Zsóri – 11-esből), Lőrinczy)
Augusztus 5.:Budafoki MTE–NK Osijek (Eszék, horvát) 1–1(Skribek)
Az edzőtáborok ideje alatt Szlovéniában játszott a csapat.

Myke Ramos jó formában is van, a felkészülés hajrájában öt gólt is szerzett (Fotó: Török Attila)
Myke Ramos jó formában is van, a felkészülés hajrájában öt gólt is szerzett (Fotó: Török Attila)

GÓLÖZÖN A FELKÉSZÜLÉSI TALÁLKOZÓKON – MTK

Az MTK 2017 óta liftezik az élvonal és a másodosztály között. A kék-fehérek idén nyáron nagyon hamar bejelentették új légiósaikat, miután biztossá vált a feljutásuk. Az NB II-ben nem alkalmaztak külföldieket, légiósok nélkül is kiemelkedtek a második vonalból, az új idénytől viszont a montenegrói válogatott kapus, Milan Mijatovics, a portugál belső védő, Tiago Ferreira, a kolumbiai-északmacedón balbekk, Sebástián Herrera és az északmacedón támadó, Bojan Miovszki is az MTK-ban futballozik. Ugyanakkor a német vezetőedző, Michael Boris számíthat a legutóbb kölcsönben szerepelt brazil támadóra, Myke Ramosra és a nigériai védőre, Patrick Ikenne-Kingre is.

Ramos jó formában is van, a felkészülés hajrájában öt gólt is szerzett, de az NB II-ben hét meccsen ötször eredményes szélső, Prosser Dániel is ötször talált be a nyári edzőmeccseken, továbbá Lencse László és Schön Szabolcs is több találkozón eredményes volt.

Biztató lehet a kék-fehérek számára, hogy a hét edzőmeccsükön 28 gólt szereztek (nyolcat kaptak), ráadásul mind a hét találkozót meg is nyerték, más kérdés, hogy a hétből három ellenfél nem élvonalbeli csapat volt. Viszont az Újpest ellen 1–3-ról az utolsó fél órában fordítva tudtak győzni 4–3-ra.

A légiósok mellett fontos szerepet játszhat az Újpestről szerződtetett mindenes, a középpályán és a védelemben is bevethető Balázs Benjámin. Az MTK a bajnoki rajton kétszer egymás után hazai pályán játszik, mégis igen nehéz kezdésre számíthat, hiszen előbb a Ferencvárost fogadja, majd azt a Honvédot, amely jó ideje ugyancsak a Hidegkuti-stadionban játssza a hazai mérkőzéseit (a kispestiek egyelőre maradnak is, még az is lehet, hogy az egész őszt albérletben játsszák majd), és amellyel szemben a Magyar Kupa elődöntőjében alulmaradt (igaz, két 0–0 után csak 11-esekkel).

NYÁRIJÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Balázs Benjámin(Újpest FC, szabadon igazolhatóként),Barna Szabolcs(Debreceni VSC),Tiago Ferreira(portugál, Universitatea Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként),Sebastián Herrera(kolumbiai-északmacedón, Rabotnicski – Észak-Macedónia),Milan Mijatovics(montenegrói, Levszki Szófia – Bulgária, szabadon igazolható),Bojan Miovszki(északmacedón, Renova – Észak-Macedónia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Patrick Ikenne-King(nigériai, Bp. Honvéd),Tóth Zoltán(Rákosmente, ?)
Kiszemeltek:
Távozók
: Nasiru Banahene(ghánai, FC Honka – Finnország, kölcsön után végleg),Bognár István(Paksi FC),Deutsch Bence(BFC Siófok),Fülöp Noel(Tiszakécske),Molnár Bence(rákosmentei kölcsön után szabadon igazolhatóként),Szatmári István(Gyirmót FC Győr),Varga Bence(Szeged-Csanád GA),Vass Patrik(ZTE FC),Vukman Donát(Pécsi MFC)
Kölcsönbe távozók:Babinszky Bence(Kozármisleny, ismét kölcsönbe),Bese Balázs(Budafoki MTE),Bidzilya Anton(ukrajnai, ismét Békéscsaba),Kapronczai Gergely(III. Kerület után Szentlőrinc SE),Kovács Máté(Dorogi FC, kooperációs kölcsön),Lehoczky Roland(Szentlőrinc SE),Lustyik Levente(Gyirmót),Nagy Barnabás(Szentlőrinc SE),Szerencsi Miklós(Monor után Dorogi FC, kooperációs kölcsön),Szuhodovszki Soma(ETO FC Győr),Tóth Zoltán(RKSK-kölcsön után Iváncsa),Törőcsik Péter(Szentlőrinc SE),Zuigeber Ákos(Dorogi FC, kooperációs kölcsön)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

AZ MTK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
július 16–26., Szlovénia
Július 15.:MTK Budapest–III. Kerületi TVE (NB III) 5–1(Prosser 2, Lencse 2 – a másodikat 11-esből, Ramos)
Július 18.:MTK Budapest–NK Brezice (szlovén, II.) 8–0(Gera D. 3, Nagy, Cseke, Schön, Bíró B., Katona M.)
Július 18.:MTK BudapestNK Radomlje (szlovén, II.) 4–0(Prosser 2, Mezei, Lencse)
Július 21.:MTK Budapest–Budafoki MTE 3–2(Ramos, Bíró B., Prosser)
Július 25.:FC Koper (szlovén)–MTK Budapest 1–2(Schön, Ramos)
Augusztus 1.:MTK Budapest–SKF Sered (Szered, szlovák) 2–0(Ramos, Schön)
Augusztus 8.:MTK Budapest–Újpest FC 4–3 (Ramos 2, Herrera, Bíró B. – 11-esből)
Az első négy mérkőzést Szlovéniában rendezték.

Paksra ezen a nyáron is csak magyar labdarúgók érkeztek, köztük Bognár István (Fotó: Földi Imre)
Paksra ezen a nyáron is csak magyar labdarúgók érkeztek, köztük Bognár István (Fotó: Földi Imre)

TOVÁBB A MEGKEZDETT ÚTON – PAKS

Pakson a helyzet változatlan. A tolnaiaknak az előző idény hajrájában ugyan egy kicsit jobban kellett izgulniuk a bennmaradás miatt, mint a megelőző években (ha az utolsó meccs hosszabbításában debreceni Ferenczi János lövése néhány centivel arrébb landol és nem a gólvonalon...), ez azonban nem adott okot arra, hogy változtassanak a jól bevált játékospolitikájukon. Paksra ezen a nyáron is csak magyar labdarúgók érkeztek. Elsősorban olyanok, akik korábban más klubban már bizonyítottak, de az új idényben nem ragaszkodtak hozzájuk, vagy éppen szerettek volna előrébb lépni.

Előbbi kategóriába tartozik az MTK-tól megszerzett karmester, Bognár István, a Puskás Akadémiától szerződtetett kapus, Hegedüs Lajos, utóbbiba pedig a Kaposvárral kiesett Nagy Richárd, Ádám Martin kettős. A nagy kérdés az lesz, hogy mennyire érzi majd meg a csapat a Zalaegerszegre szerződött Könyves Norbert hiányát, aki 11 találattal főszerepet játszott a tolnaiak bennmaradásában. Ráadásul 10 év után búcsút intett a klubnak és Pécsre szerződött Bartha László, aki a 2016–2017-es és a 2017–2018-as idényben is a legeredményesebb tolnai gólszerző volt.

Ugyanakkor Osztermájer Gábor vezetőedzőnek így is maradt bőven variációs lehetősége a támadósorban. Ádám Martin érkezésével klasszikus kétcsatáros játékot is játszhatnak Böde Dániellel párban, de ott van a keretben a Mezőkövesdről végleg megszerzett, az NB III-as csapatban, a harmadosztály 1. fordulójában a saját térfeléről gólt szerző Sajbán Máté, valamint az előző idényben az NB I-ben hét gólig jutó Hahn János, de említhetjük Haraszti Zsoltot és a 17 éves ígéretet, Szendrei Ákost is.

A nyári felkészülés során az említettek közül mindenkinek sikerült a kapuba találni, a paksiak első öt meccsükön 17 gólt jegyeztek, de egyetlen élvonalbeli ellenfelüktől, a Honvédtól 2–1-re kikaptak. A paksiak azzal az Újpesttel kezdik a bajnokságot, mellyel szemben a legutóbbi két hazai meccsüket elveszítették, majd Fehérvárra utaznak, utána pedig a Mezőkövesdet fogadják.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:Ádám Martin(Kaposvári Rákóczi),Bognár István(MTK Budapest),Forgács Dávid(Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként),Hegedüs Lajos(Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként),Lorentz Márton(BFC Siófok),Nagy Richárd(Kaposvári Rákóczi),Sajbán Máté(Mezőkövesd, kölcsön után végleg),Sipos Zoltán(Puskás Akadémia II – legutóbb kölcsönben Csákvár),Szabó Bálint(Mol Fehérvár – legutóbb kölcsönben Budaörs)
Kölcsönbe érkezők: Csősz Richárd(Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérők:Fejős Áron(Szekszárd),Kővári Róbert(BFC Siófok),Molnár Dominik(NK Nafta 1903 – Szlovénia),Nagy Richárd(Veszprém)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:Süvöltös Adrián, Szekszárdi Milán

Kiszemeltek:
Távozók:Bartha László(Pécsi MFC),Báló Tamás(Dunaújváros),Bor Dávid(Csíkszereda – Románia),Egerszegi Tamás(diósgyőri kölcsön után szabadon igazolható),Kecskés Tamás(BFC Siófok),Kesztyűs Barna(Bp. Honvéd, kölcsön után végleg),Könyves Norbert(ZTE FC),Poór Patrik(Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként),Simon Márk(tiszakécskei kölcsön után szabadon igazolható),Zachán Péter(szekszárdi kölcsön után Fjölnir – Izland)
Kölcsönbe távozók: Forgács Dávid(Szentlőrinc SE),Szabó Bálint(Kaposvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A PAKSI FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Július 18.:Kaposvár–Paks 0–3(Nagy J. – öngól, Bognár I., Sajbán Máté)
Július 22.:Paks–Dorogi FC (NB II) 4–0(Hahn 2, Ádám, Haraszti)
Július 25.:Paks–Budaörs (NB II) 5–0(Böde 2, Bognár 2, Hahn)
Július 25.:Paks–PMFC (NB II) 4–1(Szendrei 2, Szakály, Ádám)
Augusztus 1.:Bp. Honvéd FC–Paksi FC 2–1(Gévay)
Augusztus 8.,Üllő:Paks–DVTK 1–1(Ádám M.)

NB I, 2020–2021
1. FORDULÓ
Augusztus 14., péntek
18.15:
MTK Budapest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Augusztus 15., szombat
16.30:
Paksi FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
18.35: Zalaegerszegi TE FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Augusztus 16., vasárnap
16.55:
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
19.00: Puskás Akadémia–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Augusztus 17., hétfő
19.00:
Budafoki MTE–Kisvárda (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik