Dániában folytatja a Fehérvártól távozó védő – hivatalos

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.06.24. 10:29
null
Ivan Milicevic Dániában folytatja (Fotó: Facebook, AC Horsens)
A dán másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Horsens együttese saját hivatalos oldalain jelentette be Ivan Milicevic szerződtetését.
Labdarúgó NB II
2025.06.21. 17:50

Dániában folytatja a Fehérvártól távozó védő – sajtóhír

Ivan Milicevic újra együtt dolgozhat egykori edzőjével, David Nielsennel.

A 26 éves Ivan Milicevic 2024 augusztusában érkezett a fehérváriakhoz, 27 bajnokin kapott lehetőséget Pető Tamástól és az őt váltó Tímár Krisztiántól.

A balhátvéd szerződése lejár a fehérváriaknál, akik a másodosztályban egyébként sem alkalmaznának légiósokat.

A bosnyák és horvát állampolgársággal is rendelkező Milicevicet kedden be is jelentette új csapata, az AC Horsens, amely az előző idényben harmadik helyen végzett a dán másodosztályban, így a következő bajnokságot is ott kezdi meg.

Milicevic újra együtt dolgozhat David Nielsennel, aki korábban a görög Kifisziasznál is az edzője volt. A védő két évre kötelezte el magát új csapatához.

„Évek óta figyeljük Ivan Milicevicet, és az is nagyszerű, hogy David Nielsen jól ismeri őt a görögországi közös időszakukból. Rutinjával és dinamikájával fontos része lesz a csapatnak, és nagyon jól passzol, ami fontos a Horsensnél” – mondta Esben Hansen sportigazgató.

Szintén a székesfehérváriakhoz kapcsolódó hír, hogy elbúcsúzott Nicolás Stefanelli, aki saját közösségi oldalán mondott köszönetet.

„Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek a klubnál, a csapattársaimnak, a stábnak és különösen a szurkolóknak, akik végig mellettünk álltak. A klub mindig különleges helyet foglal el a szívemben. A legjobbakat kívánom nektek.”

Stefanelli másfél idényt töltött el a csapatnál, 45 bajnokin hatszor volt eredményes. Elképzelhető, hogy visszatér Svédországba, mivel svéd sajtóhírek szerint a Mjällby szerződtetné az argentin támadót. A csapat az ötödik helyen zárta a 2024-es bajnokságot, a mostani idényben listavezető.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
9 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Nagykanizsa ellen is folytatódott a Videoton rossz idegenbeli sorozata

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 17:57

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46