Aczél Zoltán: Anno szétrúgtuk, most megöleljük egymást Lipcsei Péterrel
Pénteken bejelentették, hogy a másodosztályban legutóbb a hetedik helyen végző Szeged-Csanád Grosics Akadémia új vezetőedzője Aczél Zoltán. Az 58 éves, korábbi kétszeres válogatott játékos előzőleg a Pécsi MFC-t irányította.
„Bár édesapám hódmezővásárhelyi, nem igazán ismerem Szegedet – mondta lapunknak Aczél Zoltán. – De aki annyi idős, mint én, jól emlékezhet, a városnak milyen nagyszerű játékosai, csapatai voltak egykoron, tudom, hogy tíz-tizenötezer, időnként húszezer ember is szorongott a régi szegedi stadionban, amikor a Ferencváros, az Újpest látogatott ide, nagyon szeretik errefelé a futballt. Az sem újdonság, hogy a körülmények nagyszerűek, azokra semmilyen kifogása sem lehet az edzőnek és a játékosoknak sem.”
A szakvezető hozzátette, mindez jó érzéssel tölti el, és arról beszélt, hogy a feltételekben mutatkozó különbség nem mindig döntő: szerinte Bognár György a Pakssal sokkal gazdagabb, jobb lehetőségek mellett működő ellenfelekkel veszi fel a versenyt évek óta, kétszer megnyerte a Magyar Kupát, gólkirályokat is ad a tolnai együttes.
A szegedi futballcsapat az elmúlt években rendre a másodosztály első feléhez tartozott, de az OTP Bank Ligába jutásért zajló küzdelembe nem tudott beleszólni. Mit várnak az új edzőtől a 2025–2026-os bajnoki idényben?
„A feljutás szó nem hangzott el – szögezte le Aczél Zoltán. – Nyilván megvannak a céljaim, szeretnék ismét bajnokcsapat edzője lenni, ezt átélhettem az NB III-ban, de az éppen nem érdekel senkit. Arról beszéltünk, hogy brutális másodosztályú bajnokságra lehet számítani: az élvonalból kiesett a nagy múltú fehérvári csapat, valamint a Kecskemét, amely nemrégiben még ezüstérmes volt az élvonalban, a Honvéd a tavasszal sokkal erősebb volt az NB II-ben, mint az ősszel, egyértelműen a dobogó közelébe lehet várni, a Vasas célja mindig a legmagasabb osztály. Igyekszünk majd jó futballt játszani, amelyre szerintem alkalmas a jelenlegi keret, és remélem, tudunk erősíteni is. Arra vágyom, hogy fokozatosan emelkedjen a nézőszám a szegedi stadionban, az lenne a munkánk legjobb, leginkább egyértelmű visszajelzése.”
Játékosként szerepelt az Újpestben is, a szívéhez közel áll a klub, úgyhogy kíváncsiak voltunk rá, hogyan élte meg a lila-fehérek jószerével értékelhetetlen tavaszi élvonalbeli teljesítményét.
„A legnehezebb kérdést tette fel… – válaszolt némi töprengés után Aczél Zoltán. – Húsz évet töltöttem el a klubnál. Tízévesen ott kezdtem a labdarúgást, s nevelkedtem egészen húszéves koromig, aztán huszonhárom évesen Dél-Koreából hazatérve három évig az NB I-es csapat tagja lehettem, 2000-ben pedig utánpótlásedzőként dolgoztam a lila-fehéreknél, hét éven át, a gyerekcsapattól indulva Valere Billen mellett a felnőttek szakmai stábjának is voltam a tagja. Nem kell hangsúlyoznom, mit jelent nekem az Újpest – és tudom, tőlem mindig az őszinte, egyenes választ kapják a szurkolók, de ezt a kérdést ki kell kerülnöm. Mit mondhatnék? Időnként fáj látnom, ami ott zajlik, de szurkolok a csapatnak, találjon vissza arra az útra, amely a dobogó felé vezet. Már most tudom, hogy amikor a Soroksárral találkozunk, milyen szeretettel öleljük majd meg egymást Lipcsei Péterrel – annak idején a Fradi–Újpest derbiken akkorákat rúgtunk egymásba, hogy csak úgy szikrázott a levegő. Ő a társaival a zöld-fehér, mi a lila-fehér színekért lettünk volna képesek meghalni a pályán, és bár a maiak biztosan jobb játékosok – vagyis nálam biztosan, Petinél egyáltalán nem –, azokat a rangadókat nagyon szerették a szurkolók mindkét oldalon.”
