NB II: a barcikai sportigazgató az idény elején az ötödik helyet is aláírta volna

T. Z.T. Z.
2025.05.15. 12:51
null
Koszta Péter (Fotó: kbsc.hu)
Két fordulóval a vége előtt a Kazincbarcika a második helyen áll a labdarúgó NB II-ben, és az már biztos, hogy a csapat érmet szerez a bajnokságban. A hajráról, a sikerek titkáról és a feljutási esélyekről Koszta Péter sportigazgató beszélt a klub hivatalos honlapján.

„Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: kevesen várták, hogy két fordulóval a vége előtt a feljutásért fogunk harcolni – kezdte a klub hivatalos honlapjának adott interjúját Koszta Péter. – Amikor nyáron elkezdtük a keret kialakítását, bíztunk benne, hogy jó csapatunk lesz, de azt még mi sem gondoltuk volna, hogy idáig eljutunk. Az, hogy már biztosan dobogón végzünk, a barcikai futball egyik legnagyobb sikere.”

A KBSC sportigazgatója szerint a szakmai stáb stabilitása a csapat egyik legnagyobb erőssége: „A Marco Rossi mellett is dolgozó Simon László videóelemző, Dobos Attila erőnléti edző és Botló Ádám kapusedző már Csábi József előtt is itt voltak a klubnál. Ez az állandóság nagyon sokat számít, hiszen ismerjük egymást, és összehangoltan tudunk dolgozni. A háttér is biztos lábakon áll. Jónás Anna már öt éve része a klub életének, tavaly nyártól cégvezetőként irányítja a működést.”

„Jól kialakult arány van a rutinosabb és a fiatalabb játékosok között – tért át a folytatásban Koszta Péter a stáb és az együttes közötti tökéletes összhangra. –  A vezéregyéniségek – Bódi, Varga, Polgár, Lucas, Kártik, Pethő, Ramos – nemcsak eldöntik a meccseket, de húzzák is magukkal a fiatalokat. És azok is hozzák a teljesítményt, akik kevesebb NB II-es rutinnal vágtak neki az idénynek. Ez a fajta egyensúly az egyik alapja annak, hogy most ott vagyunk, ahol.”

A jövőt illetően úgy fogalmazott, jelenleg jó helyzetben van a Barcika, mert a játékosok többsége élő szerződéssel rendelkezik. A korosztályos szabályok ugyanakkor kihívást jelenthetnek számukra: „Az NB II-ben két 2006-os vagy fiatalabb játékost kell folyamatosan pályára küldeni, az NB I-ben pedig egy 2005-öst. Ez is befolyásolja a következő idény tervezését” – mutatott rá.

Koszta Péter az interjú végén azt is elismerte, hogy most már lenne benne hiányérzet, ha nem sikerülne a feljutás (a gárda előnye jelenleg három pont a már nem feljutó helyen álló Vasassal szemben): „Az idény elején egy ötödik helyet is aláírtunk volna. Most, hogy ilyen közel vagyunk, természetes, hogy mindenki a feljutásban reménykedik. Ha mégsem sikerülne, nyilván lenne bennünk hiányérzet.”

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Kisvárda28176556–40+1657
  2. Kazincbarcika28149549–28+2151
  3. Vasas FC281531044–33+1148
  4. Kozármisleny28127941–39+243
  5. Szentlőrinc281110738–30+843
  6. Mezőkövesd281171040–33+740
  7. Szeged-Csanád GA28912733–29+439
  8. Budapest Honvéd281061236–37–136
  9. Csákvár281061239–44–536
10. BVSC-Zugló28812828–29–136
11. Budafoki MTE28981141–48–735
12. Soroksár SC28871336–43–731
13. Gyirmót FC Győr287101139–42–331
14. FC Ajka287101130–38–831
15. Békéscsaba28781327–36–929
16. Tatabánya28651726–54–2823

 

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Kecskemét a hajrában csikarta ki a győzelmet a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:55

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00