Hiába gálázott a Vasas a Soroksár ellen, a feljutás nem jött össze az angyalföldieknek

Vágólapra másolva!
2024.05.26. 19:20
Nem örülhettek felhőtlenül a lefújás után a Vasas játékosai, elúszott a feljutás (Fotó: Balogh László)
A labdarúgó NB II utolsó, 34. fordulójában a Vasas a Soroksárt látta vendégül. A győzelmi kényszerben játszó hazaiak a 18. percben már két góllal vezettek, majd 4–0-s győzelmet arattak a találkozót nyolc mezőnyjátékossal befejező vendégek ellen. A Vasas győzelme azonban nem volt elég a feljutáshoz, mivel az ETO FC Győr is nyert Ajkán, és a második helyen végzett a bajnokságban.

 

LABDARÚGÓ NB II
34. FORDULÓ
VASAS FC–SOROKSÁR SC 4–0 (3–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 2195 néző. Vezette: Karakó Ferenc (Buzás Balázs, Horváth Róbert)
VASAS: Jova L. – Pávkovics (Ódor M., 83.), Otigba, Baráth B. – Hidi M. S. (Szalay Sz., 82.) – Bakti, Berecz Zs., Doktorics, Deutsch L. (Bukta, 62.) – Radó (Zimonyi, 62.), Tóth M. Vezetőedző: Gera Zoltán
SOROKSÁR: Mergl – Króner M., Say (Katona M., a szünetben), Kékesi A., Kaján – Vass Á. (Varga I., a szünetben), Németh E. – Korozmán K. (Vincze Á., 66.), Köböl (Varga Z., a szünetben), Gálfi N. – Lovrencsics B. (Dragóner F., 75.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Berecz Zs. (4.), Tóth M. (18.), Hidi M. S. (44.), Doktorics (68.)
Kiállítva: Króner M. (48.), Vincze Á. (80.)
MESTERMÉRLEG
Gera Zoltán: – Nehezebb mérkőzésre számítottam. Jól kezdtünk, korán megszereztük a vezetést, nem volt kérdés, hogy simán nyerünk. A kiállítások még inkább megkönnyítették a helyzetünket, de akkor a játékosok már tudták az ETO meccsének állását, és látszott rajtuk a csalódottság. Természetesen mindannyian azok vagyunk, de az öltözőben azt mondtam a fiúknak, hogy ha elkezdődik a felkészülés, akkor sikeréhesen jöjjenek vissza a nyaralásról. Azt gondolom, előrelépett a csapat azóta, amióta én vagyok az edző, szeretném is folytatni a munkát – meglátjuk, lesz-e rá lehetőségem.
Lipcsei Péter: Sokkal jobb teljesítményt nyújtott a Vasas nálunk – az első félidei játékunk kritikán aluli volt, a következő idényben ez nem fér bele. A két kiállítás után aztán szinte csak nyomoztuk a labdát. A cél a bajnokságban az volt, hogy az első tízben végezzünk, ezt teljesítettük, ennek örülhetünk, és reméljük, hogy a jövőben minél több játékosunkat láthatjuk az NB I-ben, elsősorban a Ferencvárosban.

ÖSSZEFOGLALÓ

A hétfői, győri vereséggel (3–2) nagyon nehéz helyzetbe került a Vasas, mert amellett, hogy az utolsó fordulóban a Soroksárt meg kellett vernie, az ETO ajkai veresége is kellett ahhoz, hogy Gera Zoltán együttese feljusson az első osztályba. Erősen meglátszott a nézőszámon, hogy az angyalföldieknek nem a saját kezükben volt a sorsuk, hiszen a jó idő ellenére mindössze alig több mint kétezren látogattak ki a találkozóra. A Soroksárral egyébként sok esetben gólgazdag meccset játszottak a piros-kékek, s a párharc érdekessége, hogy a 2021–2022-es NB II-es bajnokság utolsó fordulójában is Vasas–Soroksár találkozót rendeztek – óriási különbség, hogy a piros-kékek akkor már a bajnoki elsőségük és feljutásuk biztos tudatában 0–3-ról 3–3-ra egyenlítve mentettek pontot.

Lapunknak adott interjújában a héten erősen fogadkozó Lipcsei Péter, a Soroksár vezetőedzője, hogy semmiképpen sem fogják ajándékba adni a három pontot a feljutásért küzdő Vasasnak. Nos, ezt biztosan így is gondolták a XXIII. kerületiek, de a Vasas hatalmas elánnal kezdett, és már a 4. percben vezetést szerzett Berecz Zsombor révén, majd szűk negyedórával később a hétfői sérüléséből gyorsan felépülő Tóth Milán remek lövéssel megduplázta az előnyét. Hidi M. Sándor gólja aztán még szebb volt, ekkorra viszont már az ETO is megszerezte a vezetést Ajkán, amit nyilván tudtak az angyalföldi szurkolók is (annak ellenére, hogy a hangosbemondó ezt nem közölte).

A szünet után gyorsan megfogyatkoztak a vendégek, Króner Martin kapott – jogosan – piros lapot, ez végleg eldöntötte a három pont sorsát. Doktorics Áron találata után aztán Karakó Ferenc – kissé szigorúan – Vincze Ádámot is kiállította, így az indiszponáltan futballozó Soroksár kilenc játékossal fejezte be a meccset. Látványos, közönségszórakoztató játékkal győzött a Vasas, sőt, kimondható, hogy ezen a napon osztálykülönbség volt a felek között – a következő idényben mégis mindketten az NB II-ben szerepelnek majd.

A hazai pályán a Budafok, a Kazincbarcika, a Csákvár, az Ajka vagy a Tiszakécske ellen elszórt pontokért drágán kell fizetnie az angyalföldi klubnak – ha ezeket a „kötelezőnek” nevezett meccseket megnyeri a Vasas, simán feljutott volna… Hiába tehát a tavaszi edzőváltás, a Vasas nem érte el a célját, egyedül annak örülhet, hogy Tóth Milán – holtversenyben a kozármislenyi Kirchner Krisztiánnal – 18 találattal gólkirály lett. A támadó egyébként akár egyedül gólkirály lehetett volna, de a második félidőben két lövését is remekül védte Mergl Szabolcs. 4–0

Tóth Milán (balra) társgólkirályként zárt (Fotó: Balogh László)
1. Nyíregyháza Spartacus34247369–27+42 79 
2. ETO FC Győr34223965–37+28 69 
3. Vasas FC341910572–33+39 67 
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia341515435–23+12 60 
5. Kozármisleny341571255–45+10 52 
6. Gyirmót FC Győr341213949–45+4 49 
7. Soroksár SC341291339–45–6 45 
8. Budafoki MTE341281437–44–7 44 
9. Budapest Honvéd3411111239–36+3 44 
10. Kazincbarcika3411111238–41–3 44 
11. FC Ajka341341730–33–3 43 
12. FC Csákvár341271539–45–6 43 
13. BVSC Zugló341081627–40–13 38 
14. Szombathelyi Haladás349111442–52–10 38 
15. Pécsi MFC348121420–39–19 36 
16. Tiszakécske347131433–40–7 34 
17. BFC Siófok34871936–60–24 31 
18. Mosonmagyaróvár34562329–69–40 21 
AZ NB II VÉGEREDMÉNYE

 

 

PERCRŐL PERCRE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik