Köteles László: Gabriel Boschilia segíthet kivívni a feljutást a Győrnek

S. N.S. N.
2024.02.01. 08:22
Köteles László lassan egy éve, 2023. március 1-je óta tölti be az ETO FC Győr sportigazgatói posztját (Fotó: ETO FC Győr)
Bombaigazolással erősített az ETO FC Győr, Gabriel Boschilia személyében korábbi brazil utánpótlás-válogatott játékos érkezett az NB II-be – Köteles László sportigazgató belgiumi kapcsolatait felhasználva ütötte nyélbe az üzletet.

Tovább erősödött az ETO, és a cél egyértelmű: a jól sikerült őszi idény után tavasszal feljutást ünnepelnének a Kisalföldön. A tabellán második helyen álló győriek támadójátékára eddig sem lehetett panasz, 37 szerzett góljuk a harmadik legtöbb a Merkantil Bank Ligában. Szerdán ráadásul a Monacóval francia bajnok, BL-tapasztalattal felvértezett 27 éves Gabriel Boschilia személyében rutinos támadó középpályás érkezett a csapathoz.

Boschilia a győriek legújabb szerzeménye (Fotó: eto.hu)

A brazil futballista pályafutását hazájában, a Guaraninál kezdte, innen a Sao Paulóba igazolt, majd az AS Monacóhoz, amelynél 2015 és 2020 januárja között négy idényt húzott le – kétszer is megszakítva egy-egy éves kölcsönidőszakkal, előbb a Standard Liege-nél, majd a Nantes-nál. A Monaco színeiben 2017-ben 11 mérkőzésen hat góllal járult hozzá a Ligue 1 megnyeréséhez, a Bajnokok Ligájában kétszer lépett pályára. 2020 januárjában tért vissza Brazíliába, az Internacionalhoz, onnan vezetett az útja a Coritibához, majd szabadon igazolhatóként szerződtette az ETO FC Győr. A Transfermarkt 1.7 millió euróra taksálja a piaci értékét.

Az ETO FC Győr sportigazgatója, a korábbi magyar válogatott kapus, Köteles László lapunknak nyilatkozott csapata ambícióiról és az új sztárigazolásról.

„Ahogyan már többször is elmondtuk, fel akarunk jutni az első osztályba – mondta a 39 éves szakember. – Gabriel Boschilia ebben óriási segítségünkre lehet, hihetetlenül technikás és agilis játékos, a futball a vérében van. Az NB I szintjén is kiemelkedő tudású, nemhogy a másodosztályban, igazi játékmester. Keretünkben Claudiu Bumba hasonló stílusú labdarúgó, ő jobblábas, Boschilia pedig ballábas, reményeink szerint nagyon jól kiegészítik egymást. Brazíliában »box-to-box« középpályásszerepben is játszott, nagy munkabírású, bízunk benne, hogy a csapatunk motorja lesz. Korábban a Genknél volt egy brazil barátom, ő ajánlotta nekem, hogy szerződtessem. Kalandos volt az átigazolása, de végül sikerült nyélbe ütni az üzletet.”

A hétvégén folytatódik a pontvadászat a Merkantil Bank Ligában is. Az ETO FC Győr Zuglóban kezdi a tavaszt – a kiesés elől menekülő BVSC vendégeként.

 

Legfrissebb hírek

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Tovább menetel a BVSC, ezúttal Kozármislenyben tudott győzni

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Senki nem lehet elégedett a döntetlennel Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:46

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

Ötgólos, fordulatos meccsen törte meg nyeretlenségi sorozatát a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:48
Ezek is érdekelhetik