NB II: az excsapatkapitány és egy kapus távozott a PMFC-től

F. B.F. B.
2023.01.10. 21:18
null
Futó Zsombor négy év után távozott Pécsről (Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC közös megegyezéssel szerződést bontott a középpályás Futó Zsomborral és a kapus Kovács Péterrel – számolt be róla a klub honlapja.

 

Futó Zsombor 2019 és 2023 között összesen 27 NB III-as és 59 NB II-es mérkőzésen szerepelt a PMFC színeiben, ezek során öt gólt szerzett. A 30 esztendős korábbi csapatkapitány az elmúlt fél évben sérüléséig mindössze öt alkalommal lépett pályára tétmérkőzésen az együttesben. Futónak már meg is van az új csapata, a szintén NB II-es Békéscsabában folytatja pályafutását.

Közös megegyezéssel szintén távozik Kovács Péter, aki tavaly nyáron a Szolnoktól érkezve csatlakozott a csapat keretéhez. A 22 esztendős kapus a bajnokság őszi szezonja során hét alkalommal kapott helyet a kispadon, míg a kupában egy meccsen védte a PMFC kapuját.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
11 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08