Sportrádió: Kötelességünk megtanulni nyerni – Mátyus János

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 10:19
null
Mátyus János volt a Sportrádió vendége (Fotó: Sportrádió)<br />
A Budafoki MTE vezetőedzője, Mátyus János volt a sportrádió vendége, aki augusztus 23. óta irányítja a labdarúgó NB II-ben szereplő csapatot.


Mátyus János augusztus végén vette át a csapatot, így nagyrészt egy kész keretet kapott, de a klub legfrissebb igazolásakor már ő volt a vezetőedző.

Augusztus 31-én, éjfélkor zárult az átigazolási időszak, aktív volt a Budafok. Én egy hete vagyok a klubnál, tegnap délután megállapodtunk Oláh Bálinttal, aki eddig Diósgyőrben játszott, de korábban volt Budafokon is több éven keresztül, nagyon nagy erősítésnek szánjuk őt, remélem, hasonlóan sikeres lesz, mint az első időszakában.

A keret sokra hivatott, az elődöm, Csizmadia Csaba remek munkát végzett, de valami nem klappolt, hiszen az utolsó helyen áll a csapat. Azon leszek, hogy a helyzetünket stabilizáljam és legalább a középmezőnybe odaérjünk a decemberi szünetre” – mondta a szakember.

A klub sportigazgatójával, Oláh Lóránttal már elkezdték a közös munkát:

„Elsőként Jakab János tiszteletbeli elnök úrral egyeztettem, aki sportbarátom, hiszen ismerjük egymást idestova több évtizede. A második megbeszélésem Oláh Lóránt sportigazgatóval történt, megnyugodtam, amikor ezt éreztem, hogy hasonlóképpen gondolkodunk, ez rendkívül fontos, hogy a sportigazgató és a vezetőedző hasonlóképpen lássa a labdarúgást. Már az első napon éreztük, hogy várjuk a közös munkát, ez el is kezdődött.”

A rutinos játékosok segítségére is támaszkodik majd Mátyus.

A rutinosabb játékosok kénytelenek segíteni a vezetőedző munkáját. Jagodics Márk és Németh Márió volt már a játékosom, nagyon intenzív és sikeres időszakot éltem meg velük Szombathelyen. A mostani feladatom nem lesz annyira nehéz, mint az volt, de ez sem egy leányálom. Egy kevésbé rutinos vezetőedzőnek, mint amilyen én vagyok, szüksége van arra, hogy ilyen játékosokra tudjon támaszkodni. Amióta először beléptem a budafoki öltözőbe, érzem azt, hogy a játékosok velem vannak, közös érdekünk, hogy sikeresek legyünk, kötelességünk megtanulni nyerni.”

Legfrissebb hírek

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Rengeteg helyzetet elhibázott a Misleny, a ráadás perceiben döntetlenre mentett a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:53

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Budafokon is folytatódott a Karcag veretlenségi sorozata

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 17:54

Parádézott a Vasas Mislenyben, félbeszakadt a Honvéd meccse, a Mezőkövesd ugrott az élre – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55
Ezek is érdekelhetik