NB II: két távozót jelentett be a Békéscsaba

2022.08.08. 19:18
null
Szabó Péter (balra) két év után távozik Békéscsabáról (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
A labdarúgó NB II 2022–2023-as idényét egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Békéscsaba 1912 Előre hivatalos honlapján számolt be róla, hogy két év után távozik a csapattól Szabó Péter és visszatérése után fél évvel Tóth Dániel is máshol folytatja pályafutását.

A 30 éves Szabó Péter Diósgyőrben mutatkozott be az NB II-ben még a 2010–2011-es idényben, majd megfordult Kazincbarcikán, Ajkán, az RKSK-nál, Kisvárdán, Szolnokon és két ízben négy és fél évet töltött Szegeden is. Békéscsabára 2020 nyarán érkezett, s 71 mérkőzésen hét gólt szerzett.

A 27 éves Tóth Dániel Békéscsabán nevelkedett, a másodosztályban azonban Orosházán debütált a 2011–2012-es kiírásban, ahová a Balmazújváros, a Kozármisleny és a Szolnok érintésével a 2015–2016-os évad közben tért vissza. Az Előrétől a 2019–2020-as idény közepén egyszer már távozott, de két évvel később, 2022 februárjában visszatért Kecskemétről. Az új idényben viszont csak a harmadosztályú tartalékcsapatnál számítottak rá.

Mindkét labdarúgóval közös megegyezéssel bontott szerződést a Békéscsaba.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők:Bukrán Erik (PMFC),Fazekas Lóránt (Bp. Honvéd – kölcsön után végleg), Fülöp István (romániai, Sepsi OSK – Románia), Hamed Yasin (szudáni-magyar, Nyíregyháza – kölcsönbe), Talpalló Norbert (DVSC),
Távozók: Farkas Botond (Vasas – kölcsönből vissza), Gránicz Patrik (?), Király Patrik (?), Pantovics Nikola (szerb-magyar, Nyíregyháza), Szabó Péter, Tóth Dániel, Tóth Péter (Budapest Honvéd – kölcsönből vissza), Winter Dániel (MTK – kölcsönből vissza, onnan BFC Siófok – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

Íme, a 28. NB I-es forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
2 órája

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
3 órája

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:54

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 21:01

Hursán duplájával kétgólos hátrányból kapaszkodott vissza a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:49

Az utolsó pillanatokban lőtt góllal mentett meg egy pontot az MTK Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 21:30

Szendrei és Böde is duplázott, a Paks a végére kiütötte a Barcikát

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 18:57

Az új sportigazgató szerint Diósgyőrbe rockzene, olcsó sör és akciódús foci kell

Labdarúgó NB I
2026.04.02. 11:55
Ezek is érdekelhetik