NB II: a Szolnok balhátvédje Dorogon folytatja

R. Z.R. Z.
2022.07.12. 08:35
null
Lakatos Csaba továbbra is az NB II-ben szerepelhet (Fotó: dorogifc.hu)
A születésnapját éppen ma ünneplő Lakatos Csabával erősítette meg védősorát a Dorogi FC – adta hírül a klub honlapja.

Lakatos Csaba a REAC Sportiskolában kezdte pályafutását, majd az Újpest, a Vasas és a Ferencváros utánpótlás-korosztályaiban is szerepelt. A felnőttek között a 2016–2017-es szezonban mutatkozhatott be az FTC NB III-as második csapatában. Lakatos később szerepelt még a Vasasban, a Budafokban, a Kaposvári Rákócziban, a Kisvárdában és a Szolnoki MÁV-ban is. A legutóbbi szezont a Tisza-parti gárdában töltötte, ahol 21 bajnokin és egy kupamérkőzésen kapott lehetőséget a másodosztálytól búcsúzó kék-fehéreknél.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DOROGNÁL
Érkezők:Albert Ádám(Dabas-Gyón),Dani Zoltán Antal(SC Sopron – kölcsönből vissza),Kovács Olivér(Szolnoki MÁV FC), Lakatos Csaba (Szolnoki MÁV FC),Magyari Szilárd(Soroksár), Molnár Zsombor (Vasas – kölcsönbe),Paudits Patrik(Kecskeméti TE)
Távozók:Girsik Áron(BFC Siófok),Izing Martin(?),Hajdú Roland(Soroksár – kölcsönből vissza),Horváth Roland(BVSC),Lőrincz Attila(?),Mursits Roland(Haladás),Nyíri Vince(Haladás),Szabó Lukas(?),Zabari Dávid(?)

Legfrissebb hírek

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
15 órája

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51