NB II: Van igazság a szurkolók reakciójában – Kuttor Attila

P. V.P. V.
2022.02.22. 06:50
null
Kuttor Attila megérti a Vasas-szurkolók elégedetlenségét (Fotó: Török Attila)
A BFC Siófok egy ponttal távozott a Vasas FC otthonából, a két csapat találkozóján nem esett gól a labdarúgó NB II 24. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt. 

Kuttor Attila, a Vasas FC vezetőedzője a következőket mondta:

„Ezen a mérkőzésen nem volt meg az a dinamika, nem tudtunk dominálni a kapu előtt, ami jellemzett minket a korábbi találkozókon.Ettől függetlenül megvoltak a lehetőségeink ahhoz, hogy nyerjünk, de ezúttal hiányzott a minőség. Próbáltunk ezen változtatni a cserékkel, de az új játékosok még nem tudtak annyit hozzátenni, és emiatt nem tudtuk megszerezni a győztes gólt. Azon kell dolgoznunk, hogy előrelépjenek azok a játékosok, akik ezeket a helyzeteket gólra tudják váltani.”

Ilyen lehet Zimonyi Dávid, aki egy hete érkezett kölcsönbe az ZTE FC-től, és a Siófok ellen a szünetben állt be.

„Dáviddal még most ismerkedünk mi is, s neki is be kell illeszkedni az új csapatba. Próbálta tenni a dolgát, reméljük, hogy minél hamarabb gólokkal segíti a csapatot.”

Kitért a Vasas teljesítményével elégedetlen szurkolók meccs utáni reakciójára is.Erről elmondta, szuverén joguk kinyilvánítani a véleményüket, s van is benne igazság, mert a Budafok és a Siófok elleni mérkőzést is meg lehetett volna nyerni. Kecskeméten mindenképpen be kell találniuk a kapuba – tette hozzá.

Domján Attila, a BFC Siófok vezetőedzője így értékelt.

„A találkozó előtt azt mondtam, nem lesz nulla-nulla, legalábbis mi nem ezért jöttünk. De ennyire vagyok jó tippelő, mégis nulla-nulla lett a végeredmény. Eldőlhetett volna mindkét oldalra, megvoltak ehhez a lehetőségek. Talán a Vasasnak több gólhelyzete volt, ha picit pontosabbak vagyunk az átmenetekben, akkor még több helyzetet is ki tudtunk volna dolgozni, de elégedettek vagyunk az egy ponttal. Az idényben két pontot szereztünk a Vasas ellen, bárki elégedett lehet, ha pontot szerez ellene, így mi maximálisan azok vagyunk.”

LABDARÚGÓ NB II
24. FORDULÓ
VASAS–BFC SIÓFOK 0–0

Budapest,Illovszky Rudolf Stadion,805néző.Vezette: Derdák Marcell (Becséri Gergely, Ország Péter)
VASAS: Jova – Szivacski, Litauszki, Ilyinbor, Silye – Hidi M. – Berecz Zs. (Márkvárt, 70.), Pátkai (Zimonyi, a szünetben) – Ihrig-Farkas (Cipf, a szünetben), Feczesin, Hinora (Radó, 77.).Vezetőedző: Kuttor Attila

SIÓFOK: Hutvágner – Polényi G., Lorentz, Varjas Z., Deutsch B. – Szakály A. (Medgyesi M., 84.), Krausz – Kiss B., Eördögh (Farkas G., 84.), Balogh B. (Elek B., 62.) – Horváth P. (Nikházi, 77.).Vezetőedző: Domján Attila

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK24157245–23+2252
2. Vasas FC24138341–17+2447
3. Szeged-Csanád GA24136537–17+2045
4. Kecskeméti TE24135641–24+1744
5. Szombathelyi Haladás24125727–17+1041
6. Nyíregyháza Spartacus24107731–29 +237
7. BFC Siófok24910528–24 +437
8. ETO FC Győr2497830–27 +334
9. Pécsi MFC2496929–25 +433
10. Dorogi FC24941124–34–1031
11. Szentlőrinc SE2479826–28 –230
12. FC Ajka24761130–34 –427
13. FC Csákvár24681033–41 –826
14. Soroksár SC24671137–46 –925
15. III. Kerületi TVE24671124–37–1325
16. Békéscsaba 1912 Előre24510933–38 –525
17. Budaörs24510925–36–1125
18. Budafoki MTE24581124–31 –723
19. Szolnoki MÁV FC24571224–38–1422
20. Tiszakécske24631524–47–2321
Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23