NB II: kölcsönadta a Vasas a fiatal támadót a Kecskemétnek

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.18. 13:33
null
Szalai József ismét Kecskeméten bizonyíthat (Fotó: Bús Csaba/Petőfi Népe)
A 18 esztendős Szalai József kölcsönbe visszatért a Vasastól a szintén a labdarúgó NB II-ben szereplő Kecskeméthez – számolt be róla a KTE honlapja.


Szalai József tősgyökeres kecskeméti, aki 11 éves korától egészen az előző bajnokság közepéig lila-fehérben futballozott. A 18 esztendős támadó tavaly az NB III-ban mutatkozott be, 19 mérkőzésen 4 gólt szerzett és bekerült a korosztályos válogatott keretébe is. Jó teljesítményére a Vasas felfigyelt, így télen az angyalföldiekhez szerződött és tavasszal az NB II-ben is debütálhatott. Már ezen átigazolás után sem volt titok, a két klub között felmerült annak lehetősége, hogy adott esetben éppen Kecskeméten gyűjtsön a nyártól tapasztalatot a másodosztályban Szalai, és ez most egy kölcsönjáték formájában meg is valósulhat.

Télen nagyon nehéz volt elhagyni azt a klubot, ahol egész életemben futballoztam, de gyorsan megtaláltam a helyemet a Vasasnál, élveztem ezt a fél évet – mondta Szalai József a klubhonlapon. –Végig olyan futballistákkal tudtam edzeni, akik a magyar labdarúgásban már nagyon komoly szintet értek el, így sikernek könyvelem el ezt az időszakot. Több lehetőségem is adódott a nyáron arra, hogy hol folytassam, számomra az volt a legfontosabb a játéklehetőség mellett, hogy olyan klubhoz kerüljek, ahol jól is érzem magam. Egyértelmű volt, hogy a nevelőegyesületem lesz a legjobb választás, nagyon dolgozik bennem a bizonyítási vágy. Személyes célom, hogy minél több rutint szerezzek az NB II-ben, minél több játéklehetőséget kapjak, amit gólokkal és gólpasszokkal szeretnék meghálálni.”

A Vasas az utóbbi napokban egy játékosát, Kleisz Márkot kölcsönadta a III. Kerületnek, míg Köböl Krisztián végleg az óbudaiakhoz került.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Belényesi Csaba, Rjasko Mihajlo (utóbbi ukrán-magyar, mindkettő Dorog), Buna Gábor, Lukács Dániel (mindkettő Bp. Honvéd), Hadaró Valentin, Szabó Alex (mindkettő Kaposvár), Kersák Roland, Marsa Levente (mindkettő FC Dabas), Madarász Bence (Iváncsa), Nagy Krisztián (DEAC), Szalai Dániel (Vasas – kölcsönbe), Szuhodovszki Soma (MTK – kölcsönbe), Tóth Barna (Ajka), Varga Bence (MTK – kölcsönbe)
Távozók: Asztalos Dávid (Jászberény), Marius Constantinescu (román-magyar, ?), Gábor Lukács József (?), Jakab Dávid (?), Károly Bálint (Pécs), Koszó Balázs (?), Lékai Soma (Kozármisleny), Ludasi Martin (Kiskunfélegyháza), Mészáros Dávid (Hajdúszoboszló), Nagy István (Bölcske), Popgeorgiev Pantelisz (Makó), Puskás Gábor Sándor (Békéscsaba)

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:51

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05
Ezek is érdekelhetik