Megyei foci: Feczkó Tamás a Kemecse játékosa lett

P. K.P. K.
2021.03.15. 12:30
null
Feczkó Tamást az elmúlt években vezetőedzőként láthattuk a kispadon az MTK-nál, majd a DVTK-nál is, múlt héten azonban játékosként tűnt fel Kemecsén (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Feczkó Tamás tavaly december 8-ig az élvonalbeli DVTK vezetőedzője volt, múlt szombaton pedig a Nyír-Wetland Megye I. osztályú felnőtt bajnokság 19. fordulójában, a Kemecse–Csenger FC (2–1) találkozón tűnt fel a hazai cserejátékosok között.

 

„Én az amatőr futballból jövök, korábban, amikor éppen nem volt csapatom és felkértek, Ibrányban és Kemecsén is tartottam edzéseket a felnőttcsapatnak, de volt egyesület, amelyik U9-es edzésre hívott és olyan is, amelyiknél az utánpótlás-edzőknek tartottam előadást, ahova hívnak, próbálok segíteni. Most ezeréves barátom, a Kemecse SE vezetőedzője, Hokk Béla kért arra, hogy miután sok a hiányzó a csapatnál, amelyben egyébként több volt játékosom is futballozik, ugorjak be és segítsek a fiataloknak a tapasztalataimmal – akár a pályán is. Időhúzó cserének még bármelyik osztályban jó lehetek” – nyilatkozta mosolyogva a Nemzeti Sport Online megkeresésére a 43 esztendős Feczkó Tamás, aki a Kemecse SE cserejátékosai között, a kispadra volt nevezve a Csenger FC ellen 2–1-re megnyert bajnokin a Nyír-Wetland Megye I. osztály 19. fordulójában, de pályára nem lépett.

Egyébként nem ő az első ismert edző Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, aki játékosként is feltűnik a megyei bajnokságban. A Kisvárda FC erőnléti edzője, a korábbi válogatott Bodnár László például ebben az idényben is tíz mérkőzésen pályára lépett a megyei másodosztályú Kállósemjén SE-ben.

 

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás véget vetne a bajnoki nyeretlenségi böjtnek

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 11:48

Edzők újratöltve – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 23:13

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44

NS-infó: a DVTK-nál továbbra is tárgyalnak Feczkó Tamással

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 12:11

Feczkó Tamás: Már új kihívások felé kacsintgatok

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 11:42