A hajrában döntött a Budaörs, vége a Csákvár győzelmi szériájának

Vágólapra másolva!
2020.11.08. 13:20
null
Vörös és a harmadik budaörsi gólt szerző Halmai küzd a labdáért (Fotó: Hagymási Bence 24 Óra)
Sorrendben hetedik győzelmét is megszerezte a Budaörs a labdarúgó NB II 16. fordulójában. Márkus Tibor együttese a 85. percben még döntetlenre állt a kieső helyen tanyázó, ám előző három bajnokiját megnyerő Csákvár ellen, aztán a hátra lévő időben előbb Molnár Tibor, majd Halmai Ádám is betalált, így 3–1-re megnyerte a mérkőzést. A Pest megyei gárda ezzel megerősítette második helyét a táblázaton.

LABDARÚGÓ NB II
16. FORDULÓ
BUDAÖRSI SC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 3–1 (1–0)
Tatabánya,
Grosics Gyula Stadion, 150 néző. Vezette: Derdák Marcell (Horváth Róbert, Kulman Tamás).
BUDAÖRS: Kovács P. – Menyhárt, Kékesi (Fényes, 78.), Gyurácz, Zeke – Molnár Cs., Sajbán Miklós (Petró, 66.), Petneházi (Zsidai, 76.), Csiki (Molnár T., 76.) – Halmai Á., Horváth R. (Pethő, 78.) Vezetőedző: Márkus Tibor.
CSÁKVÁR: Marker – László (Papp M., 84.), Nándori (Vukasovic, 53.), Albert I., Major G. – Madarász, Posztobányi, Mészáros D. – Kocsis B., Vörös (Baracskai, 72.), Ganbayar. Vezetőedző: Visinka Ede.
Gólszerző: Horváth R. (8.), Molnár T. (86.), Halmai Á. (90.), ill. Madarász (55.).
MESTERMÉRLEG:
Márkus Tibor:
– A múltkori kupafiaskó után szerettünk volna visszavágni a Csákvárnak, ami szerencsére sikerült. Nem játszottunk igazán jól, de eredményesek voltunk.
Visinka Ede: – A három legjobb labdarúgónk nélkül is óriásit küzdöttek a játékosaim. Végig hittem benne, hogy pontot szerezhetünk az NB II egyik élcsapatának otthonában, de a hajrában elveszítettük a mérkőzést. Dolgozunk tovább.

ÖSSZEFOGLALÓ

A kitűnő formában lévő két csapat összecsapásán hamar megszerezte a vezetést a Budaörs, Horváth Roland szép egyéni megmozdulása után. Ezt követően a Csákvár kénytelen volt támadóbb felfogásban játszani, a hazai csapat pedig kényelmesen kontrázhatott. A vendégek mezőnyfölénye meddőnek bizonyult, miközben a házigazda könnyen megduplázhatta volna előnyét, de Horváth Roland nagy helyzetben ezúttal nem talált be a kapuba. A szünetben megérdemelten vezetett a játékot jól kontrolláló Budaörs.

A második játékrészt is a hazai csapat kezdte jobban, de tízpercnyi játékot követően Madarász Márk révén egyenlített a Csákvár. Innen megfordult a játék menete: a Budaörs támadott, a Csákvár várt a lehetőségre. Ez azonban a hazaiak előtt adódott: a csereként beálló Molnár Tibor előbb újra vezetéshez juttatta csapatát, majd a ráadásban gólpasszt adott Halmai Ádámnak, eldöntve ezzel a találkozót. A Budaörs egymás után a hetedik bajnoki sikerénél tart, a Csákvár sorozata megakadt háromnál. Ráadásul a Budaörs visszavágott az októberi, hazai kupavereségért is. Akkor 1–3, most 3–1. Micsoda különbség…

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC16114137–10+2737
2. Budaörs1511428–15+1333
3. Gyirmót FC Győr1692519–11+829
4. Pécsi MFC1685317–8+929
5. Nyíregyháza Spartacus1683517–14+327
6. Vasas FC1676327–19+827
7. Szombathelyi Haladás1675427–14+1326
8. Szolnoki MÁV FC1674516–17–125
9. Békéscsaba 1912 Előre1665519–24–523
10. Soroksár SC1563618–19–121
11. Kaposvári Rákóczi FC1656520–19+121
12. FC Ajka1661927–26+119
13. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1553715–21–618
14. Kazincbarcika SC1653813–24–1118
15. BFC Siófok1652924–29–517
16. ETO FC Győr1545620–200 17
17. Dorogi FC1645715–24–917
18. Szentlőrinc16421014–28–1414
19. FC Csákvár1634925–37–1213
20. Debreceni EAC1631312–31–199


16. FORDULÓ
November 8.
Szolnoki MÁV FC–ETO FC Győr 2–1
BFC Siófok–Kazincbarcika SC 3–0
Budaörs–Aqvital FC Csákvár 3–1
Kaposvári Rákóczi FC–DEAC 2–1
FC Ajka–PMFC 0–3
Vasas FC–Soroksár 3–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Dorogi FC 1–1
Szombathelyi Haladás–Szentlőrinc 4–0
Gyirmót FC Győr–Nyíregyháza Spartacus 0–1
DVSC–Békéscsaba 1912 Előre – elmaradt

PERCRŐL PERCRE

Itt a vége, a Budaörs a hajrában döntötte el a mérkőzést. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90. perc: Eldőlt! Molnár Tibor kap labdát a bal oldalon, középre passzol, s az érkező Halmai Ádám ziccerben a jobb alsóba lő. 3–1

Három perc lesz a ráadás.

Izgalmas a vége!

88. perc:Molnár Csaba felrúgja Ganbayart, ő is besárgul.

87. perc: Baracskai lő fölé.

86. perc:Vezet a Budaörs! A bal oldalról érkező beadást a rövid saroknál érkező Molnár Tibor lövi a bal felsőbe. 21

84

. perc: Fényes Szabolcs buktatja Baracskai Rolandot, sárga lap.

84. perc: vált a Csákvár is: László Noel helyén Papp Milán.

Fölényben játszik a hazai csapat, de a kapura nem jelent veszélyt.

78. perc: ismét csere: Horváth Roland helyén Pethő Bence, Kékesi Alexanderén Fényes Szabolcs a Budaörsnél.

76. perc: kettős csere a hazaiaknál: Petneházi Márk helyett Zsidai László, Csiki Norbert helyett Molnár Tibor folytatja.

72. perc: csákvári csere: Vörös Tamás helyén Baracskai Roland.

Megfordult a mérkőzés képe: most a Budaörs támad, a Csákvár vár a kínálkozó lehetőségre.

66. perc: cserél a Budaörs is, Sajbán Miklós helyett Petró Balázs a pályán.

58. perc: Posztobányi Patrik kap sárgát HorváthRoland lerántásáért, a szabadrúgást PetneháziMárk a felső lécre lövi 20 méterről.

55. perc: Egyenlít a Csákvár! Szép vendégtámadás végén a bal szélen meglóduló Vörös Tamás passzol Madarász Márkhoz, aki 10 méterről a bal alsó sarokba lő. 11

53. perc: az első csere: Nándori Botondot Marko Vukasovic váltja a Csákvárnál.

52. perc:Mészáros lő fölé 20 méterről.

48. perc: Csiki töri el a labdát az ötös bal sarkánál.

46. perc: elkezdődött a második játékrész.

 

A félidőben a Budaörs (csíkos mezben) vezet (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)
A félidőben a Budaörs (csíkos mezben) vezet (Fotó: Hagymási Bence/24 Óra)

 

A játékvezető nem várja meg az újabb csákvári szögletet és lefújja az első félidőt. Megérdemelten vezet a célratörőbb futballt játszó Budaörs.

44. perc:Posztobányi lő 20-ról, Kovács ezt is védi.

40. perc:Sajbán életerős lövését nem tudja fogni Markek, szöglet. A sarokrúgás után ment a csákvári védelem.

37. perc: Horváth lövése megpattan, éppen csak elkerüli a csákvári kaput.

Küzdelmes, de nem túl eseménydús a mérkőzés.

31. perc: Madarász 25 méteres szabadrúgását fogja Kovács.

Eredménytelenül nyom a Csákvár, eddig az történik a pályán, amit a Budaörs akar.

18. perc: budaörsi kontra végén Horváth lő nagy helyzetben mellé, ezt megúszta a Csákvár...

16. perc:Sajbán lövését fogja Markek.

A Csákvár támad, a Budaörs kontrázik.

8. perc:Máris vezet a Budaörs! Mészáros veszít labdát a középpályán, KékesiHorváth Rolandhoz passzolt, aki a balösszekötő helyérő, 10 méterről a bal alsó sarokba teker. 1–0

1. perc: a Budaörs kezdi a mérkőzést.

Rajtra kész a két csapat (Fotó: Hagymási Bence/24 óra)
Rajtra kész a két csapat (Fotó: Hagymási Bence/24 óra)

 

A két csapat legutóbb október 21-én találkozott egymással, akkor a Csákvár 3–1-re győzött a Grosics-stadionban a Magyar Kupa legjobb 64 csapata között (ezzel a sikerrel vette egyébként kezdetét Visinka Ede együttesének győzelmi szériája).

A Csákvár győzelmi szériájának köszönhetően elmozdult az utolsó helyről és már csak egy ponttal áll a "vonal alatt".

Mindkét csapat kétgólos győzelemmel vette a szerdai, 15. fordulót: a Budaörs Békéscsabán nyert 2–0-ra, a Csákvár a Haladást verte hazai pályán 3–1-re.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés! Megtudjuk, mire jut a tabella elölről másodikja, a Budaörs a hátulról második Csákvárral. Mindkét csapat jó formában van, a hazaiak az előző hat, a vendégek az elmúlt három bajnokijukat megnyerték. Most valamelyik sorozat biztosan megszakad…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik