NB II: visszatért a Siófokhoz a Békéscsaba védője

H. K.H. K.
2020.07.30. 17:12
A labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok a hivatalos honlapján jelentette be Polényi Gábor szerződtetését.

A 29 esztendős védő számára nem lesz ismeretlen „új” csapata, hiszen még Soós Imre edzősködése idején játszott Siófokon. Polényi Gábor emellett szerepelt a Diósgyőrben, a Vasasnál, Kecskeméten, Putnokon, Nyíregyházán, Mezőkövesden és Zalaegerszegen is.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhettem! Siófokot már a második otthonomnak mondhatom, a család is ideköt. A fél csapatot ismerem régebbről, így tudom, hogy jó közegbe kerültem, és nagyon szívesen jöttem vissza. Remélem, sikerül egy remek szezont csinálnunk, és jó játékkal minél előrébb végzünk majd a tabellán!” – idézi a Siófok a hivatalos honlapján az új szerzeményt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Benke András (Hévíz – kölcsönből vissza), Csibra Dániel (Hévíz – kölcsönből vissza), Hutvágner Gergely (Sampdoria – Olaszország, kölcsön után végleg), Kecskés Tamás (Paksi FC), Lapos Máté (Bicske – kölcsönből vissza), Tömösvári Bálint (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Török Dávid (Bicske – kölcsönből vissza), Deutsch Bence (MTK Budapest – szabadon igazolhatóként), Polényi Gábor (Békéscsaba)
Távozók: Beliczky Gergő (Dorog), Benke András (II. Kerület UFC), Bora György (Békéscsaba), Csilus Tamás (Haladás), Horváth Attila (Tiszakécske), Jánvári Gábor (Nyíregyháza Spartacus), Kővári Róbert (Paksi FC – kölcsönből vissza), Lorentz Márton (Paksi FC), Molnár Péter (Puskás Akadémia II), Remili Mohamed (III. Kerületi TVE), Réti Patrik (Gyirmót FC Győr)

Legfrissebb hírek

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 8:28

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 07:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00