NB II: Völgyi Dániel és még két játékos távozik Soroksárról

Vágólapra másolva!
2020.06.29. 12:32
null
Völgyi Dániel távozik Soroksárról (Fotó: Koncz György)
Pál András, Völgyi Dániel és Molnár Róbert szerződése lejártával, tehát június 30-val távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár SC-től – számolt be róla a klub honlapja.

 

A három játékos közül Pál András tartozott leghosszabb ideje a Soroksárhoz, a támadó még 2014 őszén csatlakozott az akkor Varga Attila által irányított együtteshez. Az egykoron az MTK-ban is több évet eltöltő 34 éves csatár már első bajnokiján belopta magát a soroksári szurkolók szívébe, hiszen csereként beállva két góllal járult hozzá a Kaposvár legyőzéséhez. A XXIII. kerületben eltöltött öt év alatt 149 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 25 gólt szerzett.

Az egykoron Újpesten, Győrben, Pápán, Gyirmóton és a DVSC-ben is szereplő 33 évesVölgyi Dániel egy évvel ezelőtt az ETO-tól igazolt Soroksárra. Folyamatosan sérülések hátráltatták, ezért csupán öt tétmérkőzésen kapott szerepet, melyeken egy gólt szerzett – a Siófok ellen, 1–1-re végződő bajnokin talált be.

A harmadik távozó, a 29 éves szélső védő, Molnár Róbert két évvel ezelőtt csatlakozott Lipcsei Péter csapatához. A csupaszív labdarúgó ez idő alatt 52 mérkőzésen kétszer talált a hálóba, megalkuvást nem tűrő játékára mindig számítani lehetett.

(Az MLSZ adatbázisában egyébként mind a három játékos esetében annak idején a Ferencvárost írták be átigazoló klubként, és az FTC adta őket kölcsönbe a Soroksárnak – a szerk.)

Soroksárról tehát összesen nyáron négy játékos távozott, hiszen arról már korábban beszámoltunk, hogy Lőrinczy Attila Budafokra igazolt a klubtól.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL*
Érkezők:
Távozók: Lőrinczy Attila (Budafok), Molnár Róbert (?), Pál András (?), Völgyi Dániel (?)

Legfrissebb hírek

A Soroksár jutott be elsőként a legjobb 32 közé a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 21:38

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik