NB III: az idén 100 éves klub él a nagy lehetőséggel

2020.05.12. 15:13
Az idén alapításának százéves évfordulóját ünneplő Salgótarjáni BTC végzett a Nógrád megyei I. osztályú bajnokság élén. A fekete-fehérek jogot nyertek az NB III-ban való szereplésre és élnek is a lehetőséggel – számolt be róla a nool.hu.



A közös tréningek is elkezdődtek a Salgótarjánnál (Fotó: sbtc.hu)
A közös tréningek is elkezdődtek a Salgótarjánnál (Fotó: sbtc.hu)


Árki Gábor
, az SBTC Sport Kft. ügyvezető igazgatója a megyei portál kérdésére elmondta, a klub egyértelműen élni szándékozik az NB III-as lehetőséggel, és megkezdi a tudatos felkészülést a 2020–2021-es szezonra. Ez egyszersmind azzal is jár, hogy az eddig otthon, egyedül végzett – de irányított – edzéseket követően hétfőtől csoportos, közös tréningek is elkezdődtek a Tóstrandi sporttelepen, természetesen szigorúan eleget téve a világjárvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseknek.

Árki kifejtette: ezúttal szeretnének megfelelni a Nemzeti Bajnokság értelemszerűen magasabb követelményeinek. Alapelvük, hogy arra a játékoskeretre építenek, amelyik az ősz és a csonka tavasz alapján kiharcolta az elsőséget, és rendelkezik azzal a tudással, ambícióval, elkötelezettséggel, amely az NB III-as tagság megőrzéséhez szükséges. Természetesen gondolnak erősítésre is – el is kezdték a tárgyalásokat –, de az elmúlt évi kedvezőtlen tapasztalatok alapján e folyamatban döntő szerepet kap a valóban kiemelkedő képesség, és előnyt jelent a nógrádi kötődés.

NYOLC MEGYEI BAJNOK BIZTOSAN VÁLLALJA AZ INDULÁST
A szoljon.hu Jász-Nagykun-Szolnok megyei portál – több forrásra hivatkozva – elkészítette a megyei első helyezettek indulási szándék szerinti csoportosítását. Úgy értesültek, hogy a húsz élen végzett csapatból hét licenckérelmet sem adott be, míg a Heves megyei Lőrinci már jelezte, hogy szinte biztosan nem tud elindulni a harmadosztályban, tehát nyolc együttes „kiszállt a versenyből”. Nyolc csapat nyilatkozott úgy biztosan, hogy osztályt lép, míg a maradék négy együttes helyzete még bizonytalan, így csak később hoznak döntést.

Vállalja (8): BVSC-Zugló (Budapest), Körösladány (Békés), Majos (Tolna), Gárdony-Agárd (Fejér), Sajóbábony (Borsod-Abaúj-Zemplén), Salgótarjáni BTC (Nógrád), Szegedi VSE (Csongrád), Tatabánya (Komárom-Esztergom).
Kérdéses (4): Balatonfüred (Veszprém), Biatorbágy (Pest), SC Sopron (Győr-Moson-Sopron), Tiszafüred (Jász-Nagykun-Szolnok).
Nem vállalja (8): Gellénháza (Zala), Jánoshalma (Bács-Kiskun), Kadarkút (Somogy), Lőrinci (Heves), Monostorapályi (Hajdú-Bihar), Nagyhalász (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Pécsvárad (Baranya), Vép (Vas).
Legfrissebb hírek

NB III: két mesternégyes egy csoportban; Lisztes duplázott, gól és gólpassz Komantól

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:24

A Kaposvár kétgólos győzelemmel növelte előnyét az élen az NB III Délnyugati csoportjában

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 20:13

NS-képeslap: Szívből szeretik a labdarúgást!

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 08:57

NB III: Tischler négy gólt szerzett, a Bicske kilencet

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 20:10

Közel 100 millió forintos támogatásban részesül a Haladás

Labdarúgó NB II
2026.03.07. 19:28

NS-képeslap: új életre kelt a pásztói sportcentrum

Labdarúgó NB II
2026.03.05. 08:39

NB III: a Kaposvár rangadót nyert Nagykanizsán, az FTC II győzött Pakson

Labdarúgó NB II
2026.03.01. 16:58

Bobállal erősített a Gyirmót, Prosserrel és Vernessel a Tatabánya, Babatival a PMFC; rangadók sora vár márciusban a Kanizsára – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2026.03.01. 07:15
Ezek is érdekelhetik