NB II: csaknem félmillió forintot gyűjtött a Vác a helyi mentőknek

F. B.F. B.
2020.05.02. 14:59
null
Pénz mellett maszkokat is adományozott a Vác a helyi mentőknek (Fotó: Füzesi Bálint)
Jótékonykodott a labdarúgó NB II-ben szereplő Vác FC, a klub vezetői, szakmai stábja és játékosai csaknem félmillió forinttal és maszkok vásárlásával támogatták a váci mentőállomást – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

 

A váci mentőállomás előtt megtartott átadási eseményen a Vác FC-t Belák Gyula ügyvezető, Burzi Attila vezetőedző és Rusvay Gergely asszisztens edző képviselte, illetve a játékosok közül jelen volt Halasi Péter, Dulló Martin és Bonivárt Erik.

Két héttel ezelőtt megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk jótékonykodni azokért, akik kiteszik a lelküket a városért és a régióban élő emberekért a járvány közepette – mondta Belák Gyula. – Ezért a Vác FC úgy döntött, hogy fizetésünk egy részét a váci mentőállomásnak ajánljuk fel, hogy segítséget nyújtsunk nekik a szolgálatuk ellátásában. Az alapítvány számlájára átutaltunk csaknem ötszázezer forintot, emellett maszkokat is vásároltunk nagy értékben.”

Ballai Attila, a Mentőszolgálat megbízott állomásvezetője megköszönte a segítséget és elmondta, hogy az összegből betegőrző monitorokat tudnak majd vásárolni.

Rusvay Balázs, a váci mentőállomás korábbi vezetője hozzátette, hogy számára nagy dolog, hogy a nem éppen könnyű helyzetben lévő váci labdarúgócsapattól kaptak támogatást.

Nagyon köszönjük a segítséget, amelynek külön értéke van, hiszen ismerjük a csapat helyzetét – ecsetelte. – Ez a gesztus is bizonyítja, hogy él, létezik a váci futball.”

Legfrissebb hírek

Aranyos Imre élete ajándékának tekinti, hogy Csank János keze alatt futballozhatott

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:14

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
2026.06.11. 07:58

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Feczkó Tamás: Fáj, hogy nem maradhattam Kispesten

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 07:54

Pest Megyei Kupanap: a Dunavarsány és a Valkó lett a győztes

Labdarúgó NB II
2026.05.26. 14:36
Ezek is érdekelhetik