NB III: A Kecskemét az élvonalban is licencet kapott volna – Kuntics

– Jó úton járnak?
– Érzésem szerint a Dabas elleni vasárnapi egy-nullás vereség ellenére is igen – felelte az 52 esztendős Zoran Kuntics, a Kecskemét, a Ferencváros, a Vasas és a Videoton korábbi csatára, akit nyáron neveztek ki az NB III Keleti csoportjában szereplő Kecskeméti TE edzőjének. – Az előző idényben a bentmaradás volt a cél, most az első négyben szeretnénk végezni. Ha megvalósul, a következő bajnokságban már a feljutást is megpróbálhatjuk.

– A körülmények megütnék a mércét a másodosztályban?
– Még az élvonalét is. Jó minőségű pályán edzhetünk, villanyfénynél játszhatunk, épülnek újabb műfüves és füves pályák. A klub az élvonalban is megkapta volna az induláshoz szükséges licencet.

– Előző idényben bajnoki címet szerzett az Ózddal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályban. Nehéz döntés volt Kecskemétre költöznie?
– Több tényező is szerepet játszott a váltásban. Szabadkai születésű vagyok, a párom a mai napig ott él, Kecskemétről meg csak száz, és nem háromszázötven kilométerre fekszik az otthonom. Ózdról oda-vissza hétszáz kilométert jelentett hazamennem, s már nem vagyok annyira fiatal, hogy ezt ne érezzem megterhelőnek. Elmondtam az Ózd vezetőinek, hogy jól éreztem magam a klubnál, a közösen kivívott feljutást nem felejtem el, de a kecskeméti lehetőséget nem hagyhattam ki. Ezzel együtt szurkolok előző csapatomnak, követem az eredményeit, és biztos vagyok benne, hogy nem lesznek kiesési gondjai.

– Edzőként milyen taktikában, milyen stílusban hisz?
– Ezt mindig a keret határozza meg. Hiába erőlteti az edző kontrajátékot, ha nincsenek gyors játékosai. A taktikát a labdarúgókhoz kell szabni, nyáron tizenhárman érkeztek a Kecskeméthez, belőlük próbálok ütőképes csapatot kialakítani. Az első három hazai mérkőzésből kettőt elveszítettünk, utána azonban elindultunk felfelé a tabellán, s csak a PMFC, illetve vasárnap a Dabas otthonában kaptunk ki.

– Az építkezéshez elengedhetetlen a türelem, de az utóbbi hét évben egyik csapata követte a másikat. Dolgozott Szigetszentmiklóson, Ajkán, a SZEOL-nál, Salgótarjánban, Tiszafüreden és Ózdon.
– Az Ajkához és a SZEOL-hoz egyaránt idény közben írtam alá, s egyébként is többnyire akkor láttam munkához, amikor égett a ház, és csodára volt szükség. Megpróbáltam segíteni, de csodára csak a varázslók képesek. Az ózdi munkám némileg más volt, úgy voltam vele, ha megye egyes szinten sem vagyok képes bajnokságot nyerni, inkább abbahagyom az edzősködést. A Kecskemétnél most más a helyzet, a nyáron én vezényeltem a felkészülést, a játékosok többsége a kérésemre érkezett a csapathoz, ez talán először fordult elő edzői pályafutásom alatt.

– Hol látja magát hosszú távon?
– Nem tudom, mennyire tervezhet hosszú távra egy edző, inkább álmai lehetnek, mintsem tervei. Szeretnék több évig Kecskeméten dolgozni, de a mai labdarúgásban már ez is bátor kijelentésnek számít. Gondoljunk bele, a KTE kétezertizenöt tavaszán még az élvonalban szerepelt, ősszel azonban a Bács-Kiskun megyei első osztályban találta magát. Hiába nyert Magyar Kupát kétezertizenegyben, négy esztendővel később összedőlt minden. A történtek miatt a vezetőség is inkább lépésről lépésre tervez, és hozzám is ez a felfogás áll közel.

– Szeretne az élvonalban dolgozni?
– Természetesen vannak ilyen ambícióim, de tisztában vagyok a lehetőségekkel. Nehéz odaférni az NB I-es csapatokhoz, képzett szakemberek irányítanak, ezért csak annyit tehetek, hogy dolgozom tovább, próbálok sikereket elérni, hátha majd feltűnik valakinek.