NB II: saját nevelésű játékosok kaptak szerződést Gyirmóton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.06. 13:22
A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr hároméves szerződést kötött Éri Dominikkal és Orbán Istvánnal is, ők a klub utánpótlásában nevelkedtek – számolt be róla a gyirmótiak honlapja.

A 20 esztendős Éri Dominik támadó pozíciókban jelenthet erősítést, míg a 19 éves Orbán István főként a védekezésben lehet majd a csapat hasznára. Mind a két játékost nevezték a Haladás elleni, múlt pénteki mérkőzésre, de egyiküket sem cserélték be.Éri Dominik támadó pozíciókban jelenthet erősítést, míg a 19 éves Orbán István főként a védekezésben lehet majd a csapat hasznára. Mind a két játékost nevezték a Haladás elleni, múlt pénteki mérkőzésre, de egyiküket sem cserélték be.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők:
Éri Dominik (az U19-es csapatból), Hársfalvi András (Mol Fehérvár II, szabadon igazolhatóként), Herjeczki Kristóf (Bp. Honvéd – ismét kölcsönbe), Hudák Dávid (szlovákiai, Mezőkövesd), Krén Bálint (KFC Komárno – Szlovákia), Orbán István (az U19-es csapatból), Tóth Bence (Mezőkövesd), Vass Ádám (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Zeke Márió (Mol Fehérvár FC, kölcsönben), Szabó Lukás (szlovákiai, Kazincbarcika)
Távozók: Horváth Roland (Budafok), Rengel Péter (szlovákiai, ETO FC Győr), Marek Strestík (cseh-magyar, 1. SK Prostejov – Csehország), Szegi Vince (Mosonmagyaróvár – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
15 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik