NB II: nem oldódtak meg a gondok Vácon, veszélyben az indulás?

V. Gy./NSOV. Gy./NSO
2019.06.25. 13:03
null
Nagy kérdés, lesz-e a következő idényben Vasas–Vác bajnoki? (Fotó: Micheller Szilvia)
Mint beszámoltunk róla, március óta várják járandóságaikat a labdarúgó NB II-ben szereplő Vác FC játékosai és a szakmai stáb tagjai. Horváth Károly vezetőedző az anyagiak miatt távozott a klubtól, sőt az adósság behajtására hivatalos utat választott – a klubnál egyre nagyobb a baj.

A Nemzeti Sport információja szerint noha az első edzést a múlt hétfőre tervezték, a labdarúgók akkor nem kezdték el a munkát. Tegnap 17 órakor aztán találkozott a keret maradéka, ám néhányan csupán önszorgalomból végeztek egyéni edzéseket. Úgy tudjuk, lenne vevő a csapatra, ám az angol tulajdonos, John Marshall egyelőre egyetlen jelentkezővel sem állapodott meg.

Jellemzi a váci helyzetet, hogy eddig csak távozók vannak, köztük a technikai vezető,Varga Péter, aki Budafokon dolgozik tovább. Egyetlen új igazolást sem jelentett be a vezetőség.

Könnyen lehet, hogy húsz helyett 19 csapattal rajtol augusztus 4-én az NB II-es mezőny.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VÁCNÁL
Érkezők:
Távozók: Görgényi Dávid (FC Ajka, szabadon igazolhatóként), Varjas László (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Wieland Dominik (Mezőkövesd – kölcsönből vissza),Zsolnai Richárd(DVTK, szabadon igazolhatóként)

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
58 perce

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 7:58

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Feczkó Tamás: Fáj, hogy nem maradhattam Kispesten

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 07:54

Pest Megyei Kupanap: a Dunavarsány és a Valkó lett a győztes

Labdarúgó NB II
2026.05.26. 14:36

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
2026.05.23. 11:33
Ezek is érdekelhetik