NB II: itt a fordulat, az ETO visszavette kirúgott edzőjét!

Vágólapra másolva!
2019.01.10. 19:28
A csakfoci.hu csütörtök este arról tudósított, hogy a napokban menesztett másodedző, Stark Péter visszatér az ETO FC Győrhöz. A korábbi 19-szeres válogatott labdarúgó a klub utánpótlásában dolgozik majd.

Stark Péter nagy médiavisszhangot kiváltó kényszerű távozásáról a napokban beszámoltunk. A csütörtöki fordulatról Stark a következőket mondta a csakfoci.hu-nak:nagy médiavisszhangot kiváltó kényszerű távozásáról a napokban beszámoltunk. A csütörtöki fordulatról Stark a következőket mondta a csakfoci.hu-nak:

„A mai napon volt egy négyszemközti beszélgetésem Mányi József tulajdonos úrral, aki elmondta, szembesült az anyagi hátteremmel, valamint azzal is, hogy egyedül kell felnevelnem a két kisfiamat egy garzonban, majd ezek után úgy döntött, hogy visszavesz az utánpótlásba.”

A napokban magát csomagfuvarozásban próbára tevő Stark az edzői képesítése lejártáig, az év végéig tervezi az edzősködést az ETO-nál.

„Utána már nem szeretnék edzőként dolgozni a magyar fociban. Továbbra is tartom magam ahhoz, amit korábban mondtam, az élet más területén szeretnék helytállni.”

Az ETO ügyvezető igazgatója, Soós Imre megerősítette a portálnak: nehéz anyagi helyzetére tekintettel visszavették Starkot, és álláslehetőséget biztosítanak neki „a végzettségének megfelelő munkakörben”.

Legfrissebb hírek

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

Tóth Rajmund: Nem fordulhat elő olyan bajnoki rajt, mint tavaly

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 11:40

Sokat kell javulnia az ETO-nak, de nincs veszve semmi

Európa-konferencialiga
2025.07.25. 13:15

ETO FC: Gond esetén itt van Toni, hogy segítsen

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 07:58

Csábi József: Mind a négy magyar csapat továbbjuthat a nemzetközi porondon

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 20:10

Bulgáriába igazolt az ETO kiszemeltje

Minden más foci
2025.07.22. 19:29

Konferencialiga: ott van a Puskás Akadémia keretében az NB II gólkirálya

Európa-konferencialiga
2025.07.22. 10:44
Ezek is érdekelhetik