FTC: Dzurják József edzői állásért fohászkodik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 18:21
Bár Dzurják József lelkesen dolgozik a Soroksár megfigyelőjeként, úgy érzi, ennél nagyobb feladatokat is el tudna látni.

„Lipcsei Péter vezetőedző mellett csak egyetlen pályaedzői munkakör van, több nincs, pedig szívesen dolgoznék trénerként megint, korábbi munkahelyeimen, azt hiszem, már bizonyítottam – idézte a borsonline.hu az 57 éves szakembert. – A magam szaktudásával úgy próbálok az NB II-es Soroksár eredményességéhez hozzátenni, hogy az éppen soros ellenfelekről adatokat gyűjtök, és azokról beszámolok Lipcseinek. A napjaimba bőven beleférne egy másik edzői munkakör is, mert úgy vagyok vele, hogy csakis a rendsze­res tevékenység ad értelmet az életnek.”„Lipcsei Péter vezetőedző mellett csak egyetlen pályaedzői munkakör van, több nincs, pedig szívesen dolgoznék trénerként megint, korábbi munkahelyeimen, azt hiszem, már bizonyítottam – idézte a borsonline.hu az 57 éves szakembert. – A magam szaktudásával úgy próbálok az NB II-es Soroksár eredményességéhez hozzátenni, hogy az éppen soros ellenfelekről adatokat gyűjtök, és azokról beszámolok Lipcseinek. A napjaimba bőven beleférne egy másik edzői munkakör is, mert úgy vagyok vele, hogy csakis a rendsze­res tevékenység ad értelmet az életnek.”

A Ferencváros korábbi csatáránál nyolc évvel ezelőtt leukémiát állapítottak meg, amelyből a nővérétől kapott csontvelőnek köszönhetően meggyógyult, és ma is kicsattan az egészségtől.

„Letelt az a nyolc év, amit az orvosok fontos határkőnek neveznek az efféle rákbetegek esetében. Kéthavonta járok kontrollra, és hála az égnek, semmiféle panaszom nincs. Túl a leukémián most azért fohászkodom, hogy mielőbb legyen edzői munkám” – mondta Dzurják József.
Legfrissebb hírek

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
11 perce

El: Genk–Ferencvárosi TC

Európa-liga
1 órája

Nem lesz telt ház a Fradi belgiumi vendégjátékán

Európa-liga
9 órája

Szijjártó Péter: Négy konzul lesz jelen a Genk–Ferencváros helyszínén

Európa-liga
10 órája

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
11 órája

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
Tegnap, 20:51

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
Tegnap, 15:19

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
Tegnap, 8:40
Ezek is érdekelhetik