NB II: középpályással erősített a Csákvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.05. 12:34
Egy 24 éves középpályással, Farkas Auréllal erősítette meg keretét az új NB II-es idényre készülő Csákvár labdarúgócsapata.

A csákváriak honlapja szerint a pályafutását Csepelen kezdő, aztán a Honvéd akadémiáján, illetve a Ferencvárosban, Lipcsei Péter irányításával dolgozó játékos az elmúlt két évben a Szeged, majd a Szolnoki MÁV együtteseiben szerepelt. A kék-fehérek színeiben 38 bajnokin két gólt szerzett, de védekező középpályásként nyolc sárgát és egy piros lapot is begyűjtött.csákváriak honlapja szerint a pályafutását Csepelen kezdő, aztán a Honvéd akadémiáján, illetve a Ferencvárosban, Lipcsei Péter irányításával dolgozó játékos az elmúlt két évben a Szeged, majd a Szolnoki MÁV együtteseiben szerepelt. A kék-fehérek színeiben 38 bajnokin két gólt szerzett, de védekező középpályásként nyolc sárgát és egy piros lapot is begyűjtött.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL*
Érkezők: Farkas Aurél (Szolnok)
Távozók: Bokros Szilárd (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Ivor Horvat (horvát, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Király Botond (Vasas – kölcsönből vissza), Major Barnabás (szabadon igazolható), Máté János (szabadon igazolható), Molnár Tibor (szabadon igazolható, Cegléd?), Oldal Tibor (Cegléd), Polonkai Attila (befejezte pályafutását), Rétyi Tamás (szabadon igazolható, Cegléd?), Sejben Viktor (Videoton II – kölcsönből vissza), Tar Zsolt (ETO FC Győr)

 

A Budafok a távozó Tóth Bálint helyett immáron Vitelki Zoltánnal készül az új évadra, és az előző idényben szereplő játékosok nagy részével sikerült megállapodnia a szerződéshosszabbításról. Az is eldőlt, kik azok, akik biztosan nem maradnak: a tavaszt kölcsönben a klubnál töltő Kokenszky Norbert és Forgács Péter, illetve a tavaly nyáron igazolt Harsányi István és Somogyi Csaba is elköszönt.

Eddig három új labdarúgó érkezett: Lakatos Csaba (Szolnok) és Póser Dániel (Vasas) mellett a Budafok egy évre kölcsönvette Boros Gábort a Diósgyőrtől.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Boros Gábor (DVTK – kölcsönbe), Lakatos Csaba (Szolnoki MÁV), Póser Dániel (Vasas)
Távozók: Forgács Péter (MTK Budapest – kölcsönből vissza), Ihrig-Farkas Sebestyén (szabadon igazolható), Harsányi István (szabadon igazolható), Kokenszky Norbert (Paksi FC – kölcsönből vissza), Somogyi Csaba (szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46