Játékossors: „Leszóltak a Fraditól, hogy nem maradhatok”

2017.07.26. 21:26
A 21 esztendős Kárász Krisztián az előző szezonban a Ferencváros II-ben futballozott, és nyáron egy darabig úgy tűnt, hogy a Fradi megszűnő második együttesétől a zöld-fehérek NB II-es fiókcsapatához, a Soroksárhoz kerül. A tranzakció azonban mégsem jött létre, Kárász szerint azért, mert a Fradinál nem akarták, hogy a Soroksárban játsszon, így a fiatal jobbhátvéd az NB III-as Érdhez igazolt.

„Az Érd edzője, Limperger Zsolt a nyári felkészülés előtt felhívott, hogy számítana rám, de akkor még úgy volt, hogy Lipcsei Péter visz magával Soroksárra – mondta az érdiek honlapján Kárász Krisztián. – Ott töltöttem a felkészülés felét, de a Ferencvárostól leszóltak, hogy nem maradhatok Soroksáron. Ekkor igazán mélyre kerültem, de az Érd talpra állított, és szeretném megköszönni Limperger Zsoltnak, hogy nagyon számít rám."Kárász Krisztián. – Ott töltöttem a felkészülés felét, de a Ferencvárostól leszóltak, hogy nem maradhatok Soroksáron. Ekkor igazán mélyre kerültem, de az Érd talpra állított, és szeretném megköszönni Limperger Zsoltnak, hogy nagyon számít rám."

Természetesen megkerestük a Soroksárt, hogy mi volt az indok, amely miatt Kárász nem maradhatott a XXIII. kerületieknél, a klub azonban azt a választ adta, hogy nem kommentálják a játékos mondatait.

Kárász Krisztián egyébként hétéves kora óta futballozott a Ferencvárosban, ahol végigjárta a szamárlétrát, sőt, a 2014/2015-ös évadban a DVSC elleni Ligakupa-döntőben az első csapatban is pályára léphetett.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
23 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38