NB II: középső védővel és balhátvéddel erősített a Sopron

2017.02.03. 13:17
Póti Krisztián és Németh Milán is a labdarúgó NB II-ben szereplő Sopronban folytatja a pályafutását.

„Célirányosan igazoltuk a két új futballistát – mondta Supka Attila szakmai igazgató a klub honlapján. – A hátvédsorból Kovács Gergő távozott, ezért kellett védőt szerződtetnünk. Úgy vélem, Póti Krisztián erőssége lehet a csapatnak, bízom benne, hogy vele masszívabb lesz a hátvédsor. Németh Milán pedig a bal oldali védő posztjára jött, ahol eddig Szabó László kényszerűségből szerepelt. Németh a felkészülési meccseken jó teljesítményt nyújtott, vele is erősödünk.”Supka Attila szakmai igazgató a klub honlapján. – A hátvédsorból Kovács Gergő távozott, ezért kellett védőt szerződtetnünk. Úgy vélem, Póti Krisztián erőssége lehet a csapatnak, bízom benne, hogy vele masszívabb lesz a hátvédsor. Németh Milán pedig a bal oldali védő posztjára jött, ahol eddig Szabó László kényszerűségből szerepelt. Németh a felkészülési meccseken jó teljesítményt nyújtott, vele is erősödünk.”

Póti Krisztián ősszel a Csákvár együttesében futballozott, míg Németh Milán legutóbb az élvonalbeli DVTK-ban szerepelt.

A jelenleg Cipruson edzőtáborozó Sopron felkészülési meccsen tegnap 1–1-es döntetlent játszott az osztrák Wiener Neustadt együttesével.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOPRONI VSE-NÉL
Érkezők:
Németh Milán(DVTK, szabadon igazolható),Póti Krisztián(Csákvár)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:Kovács Gergő (szabadon igazolható), Megyeri Gábor (Nyíregyháza), Szasa Popin (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
11 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik