NB II: elköszönt a próbajátékostól a Csákvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.06. 20:27
Elköszönt Tóth Jeremytől a labdarúgó NB II-ben szereplő Csákvár – számolt be róla a klub honlapja.

A hétvégi, Vác elleni felkészülési mérkőzésen próbajátékosként pályára lépett a Csákvár színeiben Tóth Jeremy.

A 23 éves futballista Újpesten nevelkedett, az előző bajnoki idényt a lila-fehérek második csapatában, az NB III-ban töltötte. A nyáron az NB II-es Sopronhoz szerződött, de ősszel csak három mérkőzésen kapott bizalmat Supka Attila szakmai igazgatótól. Az pedig már el is dőlt, hogy másodosztályú meccsei számát nem Csákváron gyarapítja tavasszal, ugyanis a szakmai stáb elköszönt tőle.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Fényes Szabolcs
(Puskás Akadémia), Molnár Csaba (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: Lipcsel Ádám (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Gottfried Dániel (ZTE FC)
Távozók: Horváth Roland (Budaörs), Paudits Patrik (ZTE FC),Póti Krisztián(Soproni VSE)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Damásdi Alex (Puskás Akadémia II), Erdei András (Puskás Akadémia II), Péter Bence (Puskás Akadémia II)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
19 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28