NB II: Vincze István marad vezetőedző, de már nem Felcsúton

2016.12.23. 12:32
Vincze Istvánt ősszel, szezon közben ideiglenesen nevezték ki a Puskás Akadémia vezetőedzőjének, és a csapat az irányításával élre állt az NB II-ben, de megbízatása lejárt, csütörtökön pedig Pintér Attila lett a felcsútiak szakvezetője. Ám Vincze sem marad csapat nélkül.

A Nemzeti Sport értesülései szerint Vincze István lesz az NB II-ben 13. helyen telelő Csákvár labdarúgócsapatának vezetőedzője. A hírt nem sokkal később a Csákvár is megerősítette.

Az együttest eddig irányító Toldi Gábor Vincze pályaedzőjeként dolgozik a jövőben.

Az egymáshoz közeli csákvári és felcsúti együttes szakmai együttműködése nem új keletű, a Puskás Akadémia fiataljai közül többen kerültek már Csákvárra.

A nyáron pedig fordított utat járt be – az idény közben már a Puskás Akadémiától is távozó – Bognár György szakmai igazgató, aki Csákvárról került Felcsútra.

„A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával eddig is jó volt a kapcsolatunk, ám a jövőben még a korábbiaknál is szorosabb szakmai együttműködést szeretnénk kialakítani a felcsúti klubbal – nyilatkozta Nagy Sándor, a Csákvár tulajdonosa az aqvitalfc.hu-nak. – Ennek első lépése, hogy Vincze István lesz az együttes vezetőedzője, munkáját pedig Toldi Gábor, Domján Attila és Hegedűs Ferenc segíti. A keretben lényeges változás nem várható a télen, 2-3 új játékos érkezhet, s ugyanannyi távozhat.”

„Nagyon sok gyereket ismerek a csákvári keretből, hiszen többen nálunk nőttek fel az akadémián, néhányukkal együtt is dolgoztam. Családias hangulatú csapathoz kerülök, amely az utóbbi években stabil gárdává vált az NB II-ben” – búcsúzott a Puskás Akadémia honlapján a felcsútiaktól az egykori válogatott játékosból edzővé lett Vincze István.

Az új szakvezető megbízatása határozatlan időre szól – teszi hozzá a csákvári klubhonlap.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57