NB II: Túl nagy ugrás lenne a lengyel élvonal – Lovrencsics B.

Vágólapra másolva!
2016.12.08. 07:42
Lovrencsics Balázs, a Ferencváros labdarúgócsapatában szereplő Gergő testvére volt az M4 Sport Sportreggeli című műsorának csütörtöki vendége. Mint arról a Nemzeti Sport Online korábban beszámolt, Lovrencsicset az egyik lengyel élvonalbeli klub figyeli – az NB II-es Soroksár–Kozármisleny bajnokit egy megfigyelő élőben tekintette meg.

Lovrencsics Balázs jelenleg a Soroksárnál játszik kölcsönben. A csatár elárulta, tudott róla, hogy megnézik, ám azt nem árulták el, melyik csapattól érkezett megfigyelő.Lovrencsics Balázs jelenleg a Soroksárnál játszik kölcsönben. A csatár elárulta, tudott róla, hogy megnézik, ám azt nem árulták el, melyik csapattól érkezett megfigyelő.

„Tudtam, hogy jön egy megfigyelő, bár csak ennyit mondtak, fogalmam sem volt, honnan és ki. Egy kicsit talán túlizgultam a mérkőzést, noha szereztem egy gólt, összességében szerintem nem ment jól a játék, nem vagyok maradéktalanul elégedett a teljesítményemmel. Mindenesetre a mérkőzés után szóltak, hogy tetszett, amit láttak tőlem, jelentkeznek, meg szeretnének nézni máskor is. A sorsom viszont a Ferencvárostól függ, hisz még egy évig szerződés köt a klubhoz.”

„Nem biztos, hogy az NB II-ből rögtön a lengyel élvonalba való váltás lenne az ideális, kicsit talán nagy ugrás. Szerintem az NB I először megfelelőbb lenne. Hallani ezt-azt, felröppentek hírek, hogy majd a Ferencvárosban készülhetek, ám a pletykákból egyelőre nem valósult meg semmi. Nagyon jó lenne, de ha nem kellek a zöld-fehéreknek, akkor marad a Soroksár. Nem kizárólag a Fradi érdekel, bármelyik másik NB I-es csapatban el tudnám képzelni magam.”

Lovrencsics Balázs a 2016–2017-es szezonban eddig 19 NB II-es mérkőzésen 11-szer talált be, emellett három gólpasszt is kiosztott.

Legfrissebb hírek

Megtalálta a kiutat a gödörből az Ajka, amely másfél hónap után a Soroksár ellen örülhetett újra

Labdarúgó NB II
8 órája

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Az utolsó percben jött a hazai dráma, Soroksáron is nyert a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 18:53

Megvan, mikor pótolják a hét elején elmaradt NB II-es bajnokit

Labdarúgó NB II
2025.10.31. 15:15

Emberelőnyben jutott tovább a Soroksár a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 14:32

Elhalasztották a Budafok–Soroksár NB II-es bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.10.27. 19:34

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52
Ezek is érdekelhetik