Megyei foci: mesterhármast vágott a korábbi NB I-es csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.10. 13:04
A Pápa és a Kecskemét labdarúgócsapata a 2014–2015-es idényben még az NB I-ben szerepelt, ám licencproblémák miatt az előző szezontól kezdve már csak a megyei bajnokságban indulhattak. A 2015–16-os kiírásban nem sikerült kiharcolniuk a feljutást az NB III-ba, de az új idényt imponálóan kezdték megyéjük pontvadászatában, hiszen mindkét együttes hibátlan mérleggel rendelkezik. A hétvégén a Kecskemét 5–0-ra nyert a Kiskőrös vendégeként, a korábbi NB I-es nigériai csatár, Eugene Salami mesterhármast szerzett.

A Bács-Kiskun megyei I. osztályban a Kecskeméti LC továbbra is remekel, Némedi Norbert együttese a hétvégén Kiskőrösön győzött 5–0-ra, és pontveszteség nélkül vezeti a bajnokságot. A kiskőrösiek ellen a csapathoz nemrégiben visszatérő, volt NB I-es nigériai támadó, Eugene Salami mesterhármast vágott, így 16 találatával fölényesen vezeti a góllövőlistát.Kecskeméti LC továbbra is remekel, Némedi Norbert együttese a hétvégén Kiskőrösön győzött 5–0-ra, és pontveszteség nélkül vezeti a bajnokságot. A kiskőrösiek ellen a csapathoz nemrégiben visszatérő, volt NB I-es nigériai támadó, Eugene Salami mesterhármast vágott, így 16 találatával fölényesen vezeti a góllövőlistát.

A Veszprém megye I. osztályú bajnokságban szintén hibátlan mérleggel rendelkezik a Pápai Perutz FC, amely a hétvégi fordulóban az FC Zirc-Dudar otthonában győzött 3–1-re úgy, hogy a szünetben még egygólos hátrányban volt. A pápaiaknál Baldauf Konrád duplázott, a góllövőlistát vezető Venczel Zoltán most nem szerzett gólt.

BÁCS-KISKUN MEGYEI I. OSZTÁLY
9. FORDULÓ

Kiskőrös–Kecskeméti LC 0–5
Az élmezőny állása: 1. Kecskemét 24 pont (8 mérkőzés), 2. Tiszakécske (8 mérkőzés) 22, 3. Baja 19.

VESZPRÉM MEGYEI OSZTÁLY
9. FORDULÓ
FC Zirc-DudarPápai Perutz 1–3
Az élmezőny állása: 1. Pápa 27 pont, 2. Balatonfüred 25, 3. Úrkút 18.

Legfrissebb hírek

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Novák Csanád fejes gólja döntött Szegeden – a volt NB I-es KTE bánta

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:54

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 12:54

Kecskemétről érkezett kapus Nyíregyházára – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 15:43

Kosznovszky-gólpassz, egy 11-es bement, egy kimaradt – MTK-győzelem a KTE ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.12. 13:32
Ezek is érdekelhetik