NB II: július elején váltott klubot, most ismét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.22. 15:36
Az ETO FC Győr július elején szerződtette Fejes Jánost a Soroksártól, de a Nemzeti Sport Online értesülései szerint máris szerződést bontottak a 22 éves játékossal.

Úgy tudjuk, Fejes most Szolnokon szerepel próbajátékon, de egyelőre nem kapott szerződést.

A Csákvártól két futballista is távozott: a télen szerződtetett Csendes Péter Dunaújvárosba, Bartos Julián Mosonmagyaróvárra igazolt.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOLNOKI MÁV-NÁL
Érkezők: Hajba Tamás
(Ajka), Molnár F. Tamás (Szeged 2011, szabadon igazolhatóként), Olasz Dénes (Somos SE)
Kölcsönbe érkezők: Pintér Norbert (Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Fejes János (Soroksár, szabadon igazolható)
Távozók: Búrány Zoltán (szabadon igazolható), Balajti Ádám (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Fritz Attila (SZTK-Erima, szabadon igazolhatóként), Gajdos Zsolt (Puskás Akadémia), Hamar Ádám (Jászberény, szabadon igazolhatóként), Hrabina Alex (Cigánd, szabadon igazolhatóként),Lengyel Béla (Kisvárda), Lőrinczy Attila (szabadon igazolható), Nagy István (Békéscsaba), Urbin Péter (Békéscsaba), Vermes Krisztián (Kisvárda), Villám Balázs (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Zsdrál Miroszlav (szabadon igazolható), Zvara Dávid (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Horváth Péter (MTK, onnan Sopron)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők:
Dániel Csaba (Dunaújváros), Horváth Roland (ZTE, szabadon igazolhatóként), Kékesi Alex (Gödöllő), Kiprich Dániel (Videoton II), Oldal Tibor (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg), Molnár Tibor (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Damásdi Alex (Puskás Akadémia), Erdei András (Puskás Akadémia), Kovács Dániel (ZTE), Mészáros Dávid (Puskás Akadémia), Pintér Bence (Puskás Akadémia, ismét kölcsönbe), Vallejos Dominique (Videoton II)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Major Barna (szabadon igazolható), Székely György (Paks)
Távozók: Bartos Julián (Mosonmagyaróvár), Csendes Péter (Dunaújváros), Gróf Dávid (Bp. Honvéd), Karacs Roland (szabadon igazolható), Molnár Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Racskó Roland (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként),
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Fényes Szabolcs (Puskás Akadémia), Makrai Gábor (Puskás Akadémia), Spandler Csaba (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kovács Attila

 

 

Legfrissebb hírek

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 15:41

Priskin Tamás 38 évesen Gyirmóton folytatja

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:06

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Csákvári bravúr a Fáy utcában

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:50

Utánpótlás-válogatott szélsőt igazolt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 11:04

NB II: a Mezőkövesdtől érkezett csatár, teljessé vált a Csákvár kerete – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 22:20

Másik NB II-es csapathoz kerül a Mezőkövesd csatára – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 11:02

U20-as vb-bronzérmes támadó pótolhatja a Csákvárról távozott gólkirályt – NB II-es felvezetés, 7. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 15:17
Ezek is érdekelhetik